2024. május 13., hétfő

Šekler: Mindent le kell állítani, nem csak a vendéglátó egységekkel van probléma

Milanko Šekler kraljevói virológus és mikrobiológus az RTS egyik műsorában elmondta, hogy mivel a vírus terjedése rendkívüli ütemben zajlik, ezért el kell döntenünk, hogy melyik a fontosabb: a pénz, vagy az élet.

Elmondta, hogy ha az egészségügyi rendszer nem törik meg, akkor a dolgozók száma fog lecsökkenni, ezért is lenne fontos a teljes leállás.

Egyre több polgár ellenőrzi a szervezetében található antitestek számát, ezért a belgrádi laboratóriumok túlzsúfoltak.

Šekler részletezte, hogy nem támaszkodhatunk csak antitestekre, tudnunk kell, hogy létezik-e a sejtes immunitás is, amely a limfocitákat egyfajta felügyelőként tünteti fel. A felügyelők az oltóanyagtól tudják meg, hogy mit is kell ellenőrizniük, s ahol feltűnik a vírus, több antitestet termelnek, amik hozzátapadnak a koronavírushoz és megakadályozzák, hogy bármely sejttel érintkezzenek.

Mint mondja, őrület, hogy emberek milliói ellenőriztetik az antitesteket. Arra viszont figyelmezteti a lakosságot, hogy ha mégis szeretnék tudni a pontos számadatokat, akkor azt jóval korábban, néhány nappal az oltás felvétele után kell, hogy ellenőrizzék.

A virológus arra is kitért, hogy a vakcina felvétele után több pihenés, nyugalom és a megfelelő mennyiségű étel bevitele javasolt.