2024. május 8., szerda

Kon: Maszkviselés nélkül veszélyes helyzetbe kerülhetünk

Predrag Kon epidemiológus szerint világszinten a járványhelyzet súlyosbodik, ám Szerbiában a nyomás miatt szükséges engedni az intézkedéseken. Kon a Szerbiai RTV-nek elmondta, hogy a szituáció még mindig kedvezőtlen.

Az epidemiológus hangsúlyozta, hogy az egyik komoly problémát az jelenti, hogy a vendéglátó egységekbe látogatók nem viselnek maszkokat. Arra is kitért, hogy májusban kezdik az esküvők szervezését, júniusban az érettségi ünnepségeket, és ha a továbbiakban nem fogunk maszkot viselni, igencsak veszélyes helyzetbe kerülhetünk.

Ajánlata szerint az ünnepségekre olyan személyeket kellene meghívni, akik már felvették a védőoltást, vagy frissen teszteltették magukat, illetve, ha ezek közül egyiket sem teszik meg, akkor az illetőket kötelezni kellene a maszkviselésre.

Kon a szabadban is bevezettette volna az arc eltakarását, de ezt nem tudták elérni.

Az intézkedések enyhítése kapcsán, mely az ünnepek alatti időszakot érinti, elmondta, kétli, hogy újakat hoznának, illetve, hogy a meglévőkön enyhítenének, mert katasztrofális lenne, ha újból növekedne a fertőzöttek száma.

Arra is kitért, hogy Belgrádban tapasztalható az újonnan megbetegedtek számának a csökkenése, valamint hogy május közepétől már érezhetően jobb lehet a szituáció.