2024. május 9., csütörtök

Történelmi jelentőségű látogatás

Tökéletesen együttműködött az állam és az egyház – A TEK világszínvonalú munkát végzett – Értékelések a pápalátogatásról

A magyarországi pápalátogatás lebonyolításában részt vevő politikusok, egyházi személyek és biztonsági emberek értékelték a háromnapos eseményt sajtótájékoztatón és televíziós műsorban. Ezekből közlünk válogatást az alábbiakban.

– Történelmi, sőt bizonyos értelemben üdvtörténeti jelentőségű volt Ferenc pápa április 28–30-i magyarországi apostoli látogatása – értékelte az eseményt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Emlékeztetett arra, hogy az állami és az egyházi szervek 100 százalékban megtették kötelességüket, de ahhoz, hogy ez a három nap ilyen csodálatosra sikerült, kellett a Szentatya karizmája, a Szentlélek tapintható jelenléte, a közreműködők ezreinek munkája és százezernyi résztvevő, aki eljött az eseményekre.

A miniszterelnök-helyettes köszönetet mondott mindazoknak a szervezőknek, akik rendőrként, mentősként, civil önkéntesként éjjel-nappal dolgoztak a látogatás sikerén. Hozzátette: három napig mintha megvalósult volna a treuga Dei, azaz Isten békéje. Köszönetet mondott a politikai paletta minden oldalának, amiért felelősségteljes és méltó hozzáállásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy békességben lehessen fogadni a pápát.

Emlékeztetett: Ferenc pápa látogatása apostoli út, lelkipásztori látogatás volt. Tapintható volt, hogy az egész magyar társadalmat megerősíti lelkileg: nemcsak a katolikusokat, hanem a más felekezetekhez tartozókat vagy olyanokat is, akik nem vallásosak.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatás résztvevői megtapasztalhatták a Szentatya örömét, aki jól érezte magát Magyarországon, és ennek számtalan jelét adta.

Végül köszönetet mondott a magyar sajtónak is a pápalátogatás tudósításában tanúsított korrektségéért.

– Ferenc pápa valamennyi beszéde kifejezte a béke iránti vágyat, mindez a nemzetközi sajtó rosszindulatú próbálkozásainak ellenére is egybecsengett a magyar kormány álláspontjával, hiszen Magyarország a háború kitörésének első napja óta a béke oldalán áll – emelte ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a pápalátogatás ékes bizonyítéka volt annak, hogy Magyarországon az állam és az egyház együttműködésének új modellje jött létre, amely a feladatmegosztásból táplálkozik, nem pedig alá- vagy fölérendeltségből. Jó úton indultunk el több mint tíz éve, az elmúlt három napban mindenki megelégedésére tökéletesen működött együtt az állam és az egyház.

A magyar kormánynak a hagyományos családról és a hagyományos nemi szerepekről vallott felfogása is teljes mértékben egybecseng a pápa által elmondottakkal – folytatta Kovács Zoltán. Hozzátette, a mindent eltörölni igyekvő woke-kultúra Közép-Európában masszív politikai és egyházi falakba ütközik.

A szervezés kereteiről az államtitkár elmondta, hogy a pápalátogatás megszervezésére hétmilliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésre, az pedig rekordidőnek számít, hogy Magyarország két hónap alatt felkészült az eseményre.

– Ferenc pápa a béke üzenetét nemcsak a magyarországi látogatásán hangoztatta, hanem aktív résztvevője is a béketeremtésnek, például fogolycserékben való részvételével – mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Azt mondta: nem tartja túlzásnak a történelmi jelzőt, itt helye van a nagy szavaknak. Ezzel Ferenc pápának a repülőgépen elmondott szavaira utalt, melyek szerint a Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának, és ő maga kész mindent megtenni, ami szükséges.

Veres András kiemelte, hogy Ferenc pápa nemcsak a katolikusokhoz és más felekezetekhez tartozókhoz akart szólni, hanem a nem vallásos emberekhez is. Sőt, mindaz, amit a békéről mondott Európa jelenével és jövőjével kapcsolatban, egyértelműen Európának és a világnak szóló üzenet volt, és nagyon bízik abban, hogy Ferenc pápa Budapesten elhangzott szavait sokan meghallják.

– Nagyon szép és felemelő feladat a pápára vigyázni, megérinti a védelemben részt vevőket – jelentette ki a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. Hajdu János azt mondta: a pápa a világ öt legvédettebb személye közé tartozik, és abból a szempontból nehezebb vigyázni a biztonságára, hogy sokkal szabadabban mozog, mint a másik négy.

Hiába tanácsolják a biztonságáért felelős szakemberek, hogy ne közlekedjen lehúzott ablakkal, ne menjen ellenőrizetlen tömegbe, mégis rendszeresen megtörténik, hogy így lép kapcsolatba a hívőkkel. De ez érhető. A pápa nem azért jön, hogy egy páncélozott autóba zárkózzon. A pápa találkozni akar a hívőkkel. Többek között e miatt is volt szükség egyes helyszíneken kommandósokra, úgynevezett ütköző egységekre – magyarázta Hajdu János.

A vatikáni kollégák visszajelzése szerint a pápa biztonságának garantálásában a TEK világszínvonalú munkát végzett, ehhez azonban nagyon sok ember és szervezet összehangolt munkájára volt szükség. A TEK mellett több ezer rendőr, a Belügyminisztérium, a polgári és a katonai titkosszolgálatok, két kórház és a meteorológiai szolgálat dolgozói, külföldi partnerek, de még az útkarbantartók is nagyon fontos közreműködői voltak ennek a komoly és felelősségteljes munkának.

Nyitókép: A pápa gyakran próbára tette a biztonságáért felelős munkatársakat (Ótos András felvétele)