2024. május 10., péntek

A román belpolitikában eluralkodó szélsőségességre figyelmeztet Kelemen Hunor

A romániai belpolitikában eluralkodó szélsőségesség veszélyére figyelmeztetett Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombati bukaresti kongresszusán.

A csütörtök óta ellenzékbe szorult erdélyi magyar érdekképviselet elnöke román hírügynökségi jelentések szerint az ellenzéki párt 800 fős bukaresti küldöttgyűlése előtt mondott beszédében utalt a román kormányból még 2021 szeptemberében távozó USR akkori helyzetére. Hozzátette, most az RMDSZ is hasonlót él át „kényszerleszállása után", így átérezi, milyen érzés a jól végzett munka után parkolópályára kerülni.
Hangsúlyozta, a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben a legnagyobb hiba az lenne, ha teret nyernének a szélsőséges eszmék. Úgy fogalmazott, a „hadd, mert így is elmegy" típusú munkavégzés ideje lejárt, a választók eredményeket várnak vezetőiktől, különben hátat fordítanak és olyanokat segítenek hatalomra, akik „a gyűlöletet népszerűsítik, a konfliktust keresik, bosszút ígérnek" „ idézte az RMDSZ-elnököt a News.ro.
Kelemen Hunor szerint a román belpolitikai palettát nézve ennek megvan a veszélye, és úgy vélte, az RMDSZ és az USR, valamint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) felelőssége, hogy megálljt parancsoljon a szélsőségességnek.
Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy Romániának jó kilátásai vannak, az évtized végére jó irányba tud változni, és a politikai osztálynak élni kell a lehetőséggel, hogy jobb jövőt biztosítson a következő generációknak.
Az USR kongresszusán a szélsőségesség ellen emelt szót Catalin Drula pártelnök is, aki szerint pártja soha nem fog együttműködni az oroszbarát szélsőségesekkel, akik ki akarják vezetni Romániát Európából – mondta a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) utalva, amelyet szerinte a nagyobb kormánypárt, a Marcel Ciolacu kormányfő vezette PSD is bátorít.
A párt pénteken ismertetett felmérése szerint amennyiben vasárnap tartanák a romániai választásokat, az USR a szavazatok 13 százalékát kapná. A PSD 28, a PNL 18, az RMDSZ 6 százalékon végezne, az AUR pedig tovább erősödve második politikai erőként a voksok 22 százalékát szerezné meg.

Nyitókép: ERDON