Mindenhol győzni fogunk, olyan győzelmet aratunk, amellyel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok kampányzáró nagygyűlésén szombaton Budapesten.
Kitért arra is: a Fidesz-KDNP tábora fél évvel ezelőtt is többségben, de csendben volt, mert valahogy megijesztették őket. Megijesztették azokat a béketűrő és békeszerető magyarokat, akik nem voltak hozzászokva, hogy fenyegessék, zsarolják őket, és rájuk uszítsák a verőlegényeket, igaz, csak a digitális térben.
„Ennek a kampánynak az volt a dolga, hogy a csendes többségből hangos többség legyünk, és ma mi vagyunk a hangos többség" – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor értékelése szerint a békemenetet követően elvégezték a kampány munkáját. A kampány feladata ugyanis segíteni az embereknek, elmondani nekik, hogy mi vár rájuk, milyen kihívások előtt áll a nemzet, a családjuk és ők maguk, és elmondani nekik, hogy miből lehet választani, illetve, hogy melyik döntésnek mi a következménye.
A Fidesz és a KDNP „egyenesen, világosan" elmondta a magyar embereknek, hogy ennek a választásnak a legfontosabb tétje a béke, és Magyarország polgárai ezt meg is értették – mondta.
Mi, polgári, nemzeti, keresztény közösség, képesek vagyunk arra, hogy megvédjük Magyarország érdekeit, és kívül maradjunk a háborúkon – jelentette ki Orbán Viktor.
A kormányfő azt mondta: ehhez kell hárommillió szavazat.
Felidézte: voltak már Magyarországnak olyan kormányai és vezetői, akik ki akartak maradni a háborúból, de nem sikerült nekik, se az első világháborúban Tisza Istvánnak, se Horthy Miklósnak a második világháborúban. Azért nem sikerült, mert Magyarországon nem volt meg a szükséges nemzeti egység – mutatott rá.
Orbán Viktor kiemelte: nemzeti egységet demokráciában választási eredménnyel lehet teremteni, ezért ha meglesz a hárommillió szavazat, akkor „a poklok kapui se vehetnek erőt rajtunk a következő négy évben".
MAGYAR PÉTER GYŐZELEMRE KÉSZÍTETTE FEL HÍVEIT
A Tisza Párt Magyarország legnagyobb, legerősebb, legszervezettebb politikai közössége, amely vasárnap megnyeri az országgyűlési választásokat – jelentette ki Magyar Péter pártelnök a szervezet online is közvetített kampányzáró rendezvényén Debrecenben szombaton.
Az ellenzéki politikus az Egyetem téren összegyűlt tömeg előtt mondott beszédében hangsúlyozta, vasárnap sok millióan mennek el szavazni egy európai, működő, emberséges, szabad, független, demokratikus Magyarországért, a közös élhető magyar jövőért.
„Úgy érzem, hogy mind a közösségünk, mind a jelöltjeink, mind jómagam készen állunk a feladatra, készen állunk arra a szolgálatra, arra a legnemesebb szolgálatra, amire magyar ember jelentkezhet, hogy irányítsuk, kormányozzuk ezt a csodaszép országot" – fogalmazott a pártelnök.
TOROCZKAI: A MI HAZÁNK MEGKERÜLHETETLEN POLITIKAI ERŐVÉ VÁLT
Mára mindenki rájött, hogy a Mi Hazánk Mozgalom megkerülhetetlen politikai erővé vált – hangsúlyozta szombati, budapesti kampányzáró rendezvényén Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető.
A politikus közölte: ezt mutatja az is, hogy mind a Fidesz, mind a Tisza megpróbálta elhódítani szavazóikat, rávenni jelöltjeiket a visszalépésre, de senki nem tette ezt meg, mindannyian egyenes gerinccel állták a küzdelmet.
Elmondta: a Mi Hazánk a legtisztább, legegyenesebb, legtisztességesebb utat választotta a kampányban, mert nem „egybites politikai üzenetekkel" és plakátrongálással, hanem önfeláldozó politikai munkával igyekezett előre jutni, „a legcsodálatosabb politikai közösséget" hozva létre.
Toroczkai László hangsúlyozta, sorsdöntő választás előtt állunk, amit feszült figyelemmel kísér a világ, mert mindenki tudja, hogy ez nemcsak Magyarországról, hanem „valószínűleg sokkal-sokkal többről szól".
Szavai szerint „a magyar politikatörténet egyik legmocskosabb kampánya" zárul le, de az egyik legjobb hírnek nevezte, hogy tömegsírban tűnik el az eddig „az adófizetők pénzét zabáló rengeteg megélhetési kamupárt".
DOBREV: A DK NEM CSUPÁN KORMÁNYVÁLTÁST, HANEM TELJES RENDSZERVÁLTÁST KÍVÁN
A DK országos kampányzáró rendezvényét Kálmán Olga nyitotta meg, aki köszöntőjében a választás tétjére és a részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet. Beszédében hangsúlyozta: a következő nap döntése hosszú időre meghatározza Magyarország jövőjét.
A rendezvényen felszólalt Páger Ferenc, Versend polgármestere és a térség országgyűlési képviselőjelöltje is, aki kiemelte: a Demokratikus Koalíció közössége a támadások ellenére is egységes maradt. „A DK nem csupán politikai párt, hanem egy olyan közösség, amely képes kiállni egy igazságosabb, élhetőbb Magyarországért" – fogalmazott.
A kampányzáró fő felszólalója Dobrev Klára volt, aki beszédében egyértelművé tette: Nem miniszterelnököt választunk, hanem parlamenti többséget. A DK elnöke hangsúlyozta: a választás valódi tétje nem személyi kérdés, hanem az, hogy milyen politikai erők kerülnek be az Országgyűlésbe.
Beszédében arra figyelmeztetett: egy szoros választási eredmény esetén fennáll a lehetősége annak, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz a Toroczkai László által vezetett Mi Hazánkkal együtt alakítson kormányt, ezért minden egyes Mi Hazánkos képviselőt legalább egy DK-ssal kell ellensúlyozni – tette hozzá.
A DK elnöke kiemelte: pártja nem csupán kormányváltást, hanem teljes rendszerváltást kíván. „Mi egy korrupciómentes Fidesz-rendszert sem kérünk" – fogalmazott.
NAGY DÁVID: A KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT BEJUT A PARLAMENTBE
Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) listavezetője, pártigazgatója határozottan arra számít, hogy a párt bejut a parlamentbe, a párt hivatalos kampányzáró rendezvényén szombaton az MTI-nek elmondta: hárompárti parlamentre számít, ahol az MKKP lesz a harmadik. A részvételi arányról azt mondta, hogy magas lesz, eléri a 71 százalékot.
Nagy Dávid a kampányt értékelve kiemelte, hogy az elmúlt fél évben kiderült, hogy az MKKP az egyetlen párt, amely nem valami ellen, hanem valami mellett akar kiállni.
Hozzátette: Orbán Viktor elmúlt két éve az ukránokról szólt, Brüsszelről, előtte Soros Györgyről, korábban pedig a menekültekről. Nem pedig arról, hogy mit szeretne.
Magyar Péternél azt látni, hogy a NER leváltása, O1G, vagy az „út a börtönbe" jellemezték a kampányt – sorolta, hozzátéve: szerintük a lopásgátlás a nulladik pillanatban sokkal fontosabb mint az elszámoltatás, mert az elszámoltatás elhúzódó, hosszú folyamat, amely akár tízéves távlatban mérhető.
A Mi hazánk különböző etnikumok elleni fellépése vitathatatlan, a DK pedig a határon túli szavazók ellen buzdított a kampányában, amelyek szintén „igazán ízléstelenek" – mondta.
Nyitókép: A kormánypártok győzelmet jósolnak, az ellenzék kormányzásra készül, miközben a kisebb pártok is saját súlyukat hangsúlyozták az utolsó megszólalásokban (Fotó: MTI)



