2026. április 11., szombat

Gubík László: A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk

– Vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal. A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk, emlékeznünk kell arra, honnan és hová sikerült a magyar-magyar kapcsolatokat és a külhoni magyar intézményrendszert eljuttatni, egy felelős vezetőnek pedig ki kell állnia az eredmények mellett. Pont – szögezte le Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség elnöke a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésében.

A felvidéki magyar párt elnöke rámutatott: korábban is többször elmondta már sok helyen, így senkinek sem okoz meglepetést azzal, hogy most vasárnap is arra szavaz majd, akire eddig minden alkalommal.

Gubík László bejegyzésében azt írta: a határon túli közösségekben meg kell becsülni a nemzetpolitika vívmányait, és nem lehet megengedni, hogy a magyarországi preferenciák vagy antipátiák meggyengítsék a felvidéki magyar közösség erősödő, de még messze nem elég acélos szövetét.

– Szülőföldünkön egymásra vagyunk utalva, másra sorskérdéseinkben aligha számíthatunk, és ezt mindig, minden egyes alkalommal tudatosítsuk, még mielőtt billentyűzetet ragadnánk, hogy magyar felebarátunkat alaposan a földbe döngöljük – írta bejegyzésében Gubík László. Ki lehet állni érvekkel és kulturált szótárral is a véleményünk mellett, sehol sincs előírva, hogy ehhez szükséges belegázolni az emberi méltóságba is – tette hozzá.

– Vigyázzunk a Hazánkra! – mondták az Ismerős Arcok egy másik helyszínen a koncertjük után, én már csak hozzáteszem, hogy ideát és odaát is – húzta alá a felvidéki magyar párt elnöke.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: MTI