2026. március 19., csütörtök

Szijjártó Péter: a héten eltemették az ukrajnai háború 99. és 100. magyar áldozatát is

A héten eltemették immár az ukrajnai háború 99. és 100. magyar áldozatát is, ami ismét rávilágít annak a fontosságára, hogy Magyarország továbbra is kimaradjon a fegyveres konfliktusból - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető elmondta, hogy újabb tragikus híreket kaptak Kárpátaljáról, hiszen a héten eltemették az ukrajnai háború 99. és 100. magyar áldozatát is, miután most derült ki, hogy egy 31 éves és egy 47 éves kárpátaljai férfi is elesett a fronton.

"Sajnos kezdünk hozzászokni ahhoz, hogy folyamatosan jönnek a tragikus veszteségekről szóló jelentések abból a háborúból, ami már négy éve zajlik, és az égegyadta világon semmi értelme nincsen" - fogalmazott.

"Az is sajnos elég beszédes és az ukrajnai körülményekre jól rávilágít, hogy egyikük már majdnem négy éve, hogy meghalt, és ezt csak most közölték a családdal, most kerülhetett sor a temetésre. Két újabb magyar áldozat temetésére került sor tehát ezen a héten" - tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte: "Mi nem akarjuk, hogy még több magyar ember meghaljon a szomszédban zajló háborúban. Ennek a háborúnak azonnal véget kell vetni."

"Felszólítjuk Brüsszelt, hogy ne akadályozza a béketárgyalásokat, álljon a béketárgyalások mellé. Nekünk pedig meg kell erősítenünk azt a feladatunkat, hogy Magyarország számára garantálni kell a kimaradást ebből a háborúból" - mondta.

"Mi nem adjuk az anyaországi magyarokat, nem adjuk őket a frontra, és arra felszólítjuk az ukrán hatóságokat is, hogy fejezzék be a kárpátaljai magyarok kényszersorozását, ne vigyék el a magyar embereket erőszakkal a frontra, minél előbb békét kell teremteni" - húzta alá.

Magyar ember Magyar Szót érdemel