Január 31-ei évértékelő beszédében vetette fel Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, hogy el kell venni a határon túli magyarok szavazati jogát még az áprilisi szavazás előtt, hiszen – mint érvelt – már mintegy félmillió külhoni magyar állampolgár regisztrált a választásokra. Folytatásként tegnap, kedden, a DK bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a határon túliak szavazati jogának megszüntetéséről.
Ezekre a Dobrev által „nemzetegyesítésnek” nevezett, nyilvánvalóan szavazatszerzési céllal indított kezdeményezésekre reagált tegnap közösségi oldalán Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár.
„A baloldalnak semmi nem elég? Tényleg újra a magyart a magyar ellen akarják uszítani?” – tette fel a kérdést.
„A határon túl élő magyarok nem saját döntésük alapján kerültek egy másik országba, s eközben több mint 100 éven keresztül kitartottak magyarságuk mellett. Sokszor nehéz időkben, mint jelenleg a kárpátaljai közösség, amely háborús helyzetben a jogait korlátozó Ukrajnában a létéért küzd. Ezekbe a külhoni magyarokba akar a DK újra belerúgni, elvenni az állampolgárságukat, a szavazati jogukat és a támogatásukat” – mutatott rá az államtitkár.
„Nem engedjük! Mi a nemzet újraegyesítéséért dolgozunk. Nem hagyjuk, hogy újra megosszák a magyarságot. Elég volt a DK hangulatkeltéséből!” – hangoztatta Nacsa Lőrinc, a Fidesz–KDNP politikusa.
Nyitókép: MTI


