A Fidesz és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) évek óta stratégiai partnerek. Összeköt bennünket a józan ész, a normalitás és a magyar érdekek képviselete, védelme a határ mindkét oldalán. Ezért nem mindegy, hogy Magyarországnak milyen kormánya lesz a jövőben – jelentette ki Dr. Pásztor Bálint VMSZ-elnök a Fidesz 31. kongresszusán szombaton Budapesten. Beszédében hozzáfűzte: a vajdasági magyarok is mindent megtesznek azért, hogy Orbán Viktor maradhasson a miniszterelnök, s Magyarországnak továbbra is nemzeti kormánya legyen.
A békének, a biztonságnak, a kiszámíthatóságnak nincs alternatívája. Az életünket nem bízhatjuk kalandorokra, hamis prófétákra, önjelölt messiásokra. Olyanokra, akik nem tudják, mit szeretnének. Éppen ezért arra van szükség, hogy a kipróbált erők továbbra is kormányrúdnál maradhassanak – vélekedett.
Ha valamelyik nemzetrész a saját bőrén tapasztalta meg az illegális migrációt, akkor ezek mi, vajdasági magyarok voltunk. A vajdaságiak 2015 és 2023 között olyan folyamatoknak voltak kitéve, amelyeket a történelmünkben a tartárjáráshoz és a törökdúláshoz lehet hasonlítani – idézte fel a kongresszus hallgatóságának a közelmúlt eseményeit.
Kiemelte: a VMSZ-nek a szerbiai koalíciós partnereivel sikerült elérni, hogy Vajdaság és Szerbia újra biztonságos és mentes az illegális migránsoktól. Hozzáfűzte: az Orbán-kormány megakadályozta, hogy akár egyetlen illegális migráns is garázdálkodhasson Magyarországon.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a kárpátaljai és a horvátországi magyarok mellett a vajdasági magyarok is tudják, milyen a háború, és azt is, hogy milyen az, amikor idegen háborúba rángatnak el embereket. A békének nincs alternatívája, miként Orbán Viktor békepártiságának és békepolitikájának sem – fogalmazott, majd hangsúlyozta: az áprilisi magyarországi parlamenti választás tétje az, hogy békében, biztonságban, kiszámítható jó körülmények között élhetnek-e a magyarok és Magyarország minden állampolgára.
A külhoni magyaroknak sem mindegy, milyen kormánya van az anyaországnak. Bár a határon túli magyaroknak otthon kell megvívniuk a küzdelmüket, Magyarország kormányának támogatása mellett ez sokkal egyszerűbb – fogalmazott a VMSZ elnöke.
Felidézte, hogy Orbán Viktor kormányfőnek, Pásztor Istvánnak, a VMSZ néhai elnökének és Aleksandar Vučić államfőnek köszönhetően sikerült megvalósítani a szerb–magyar történelmi megbékélést, amire büszkék lehetünk. Rámutatott arra, hogy erős külhoni közösségek akkor lesznek, ha Magyarország kormánya is erős. Éppen ezért – fűzte hozzá – a vajdasági magyarok az anyaországi parlamenti választást a saját küzdelmüknek tekintik.
Magyarország polgárait arra kérte, tegyenek meg mindent azért, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök. „Mi Vajdaságban így fogunk cselekedni” – üzente.
A kongresszuson részt vett a VMSZ küldöttsége is. Dr. Pásztor Bálint mellett jelen voltak a párt alelnökei, Vicsek Annamária, Bájity Borisz és Kerekes József, valamint Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.


