Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa elfogadta az úgynevezett migrációs paktum végrehajtási rendeletét. Brüsszel 21 ezer bevándorló szétosztását kezdené meg jövő nyáron, ám a tervet több tagállam is ellenzi. A kérdés már csak az, hogy mindez mire lehet elegendő. Minderre Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója próbált választ keresni.
Három kategóriában az országok
„Alapvetően három fő kategóriát említenek meg. Az egyik azon országokat tartalmazza, amelyek valóban migrációs nyomás alatt állnak. Ezek jellemzően frontországok, tehát Spanyolország, Olaszország, Ciprus, Görögország. Ezzel nehéz vitatkozni, hiszen valóban a mediterrán útvonalakon ők vannak a frontvonalban. Ebbe az első kategóriába tartozók gyakorlatilag támogatásra számíthatnak a nagy európai közösből. A második kategóriába azon országok tartoznak, amelyeknél fennáll a migrációs nyomás esélye, így például Németország, Franciaország. Ezzel is nehéz vitatkozni, hiszen lehet, hogy részben az ő történelmi hibájukból, de mégiscsak oda vágyik a fél világ. A harmadik kategória az legproblémásabb, mégpedig azon országok sora, amelyek migrációs nyomásnak vannak kitéve. Ez azért is problémás, mert ezen országok azok, akik a már befektetett határvédelemre fordított költségeket leírhatják a kötelező szolidaritásból. Ide tartozik például Csehország, Észtország, Lengyelország, Bulgária, Horvátország. A horvátok esetében ez rendben van, hiszen nincs olyan kerítésük, mint Magyarországnak. Oda több mint 30 ezer ember érkezett a tavalyi évben. Szóval ez még rendben is van.
Mi azt nem értjük, hogy Magyarországon több mint 16 ezer elfogott ember volt tavaly, míg az Észteknél 25 ember és az európai értékelés szerint ez nagyobb veszélyt jelent, mint a 16 ezer Magyarországon. Csehországban picit rosszabb a helyzet, ott több mint 9 ezer embert fordítottak vissza, de ez még mindig nem magyarázza meg, legalábbis szakmai alapon, hogy Magyarország miért nem tartozik ebbe a kategóriába, miközben a magyar adófizetők alapvetően másfél milliárd dollárt költöttek eddig a déli határ védelmére 2015 óta” – hangsúlyozta a kutató.
Mit tehet Magyarország?
„A helyzet az, hogy jogilag Magyarországnak nagyon szűk most a mozgástere, itt látható egy nyomásgyakorlási szándék, Magyarország eddig is katonásan fizeti azt a bírságot, amit az Európa Unió kiszabott rá. Feltételezhetjük, hogy a jövő évi magyarországi választásokig ez a nyomásgyakorlás fenn fog maradni, utána pedig egyelőre még nem látjuk be, de az biztos, hogy nagy harcok várnak. Nem véletlen az sem, hogy emiatt több ország is aggályát fogalmazta meg. Azt lehet tapasztalni, hogy a nemzetállamok saját hatáskörben próbálnak valamilyen intézkedést hozni a terheik csökkentésére, akár egy másik országgal való szerződéskötéssel, akár a hazautazásokat illetően, de sajnos mindig az a vége, hogy valami bekerül a gépezetbe, és nem működik mindez olajozottan” – zárta gondolatait Sayfo Omar.
Nyitókép: Sayfo Omar (Fotó: mcc.hu)
