A rendszerváltás ára

Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője és európai uniós szakértője fejtette ki a véleményét arról, hogy valójában Magyarország milyen utat járt be a rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. Pontosabban arról beszélt, hogy vajon jól sikerült-e menedzselni az állami vagyont, és miért is alakult ki napjaink legnagyobb gondja, az energiafüggőség.

Ha visszaemlékezünk néhány évtizeddel ezelőttre, akkor mai szemmel hogyan tekinthetünk Magyarország európai uniós csatlakozására, hogyan zajlott le valójában, és hogyan kellett volna történnie annak érdekében, hogy ne legyen akkora ára, mint a későbbiekben kiderült? Szóval mi volt valójában az ára az EU-csatlakozásnak?

– Van olyan tévképzet, hogy Magyarország a rendszerváltozás idején a szocialista blokk legfejlettebbjei között volt gazdaságilag, társadalmilag. Ez tényszerűen nem igaz. Valójában Magyarország mindig is a középmezőnyhöz tartozott, csak itt sokkal elviselhetőbb diktatúra volt, mint a térség országaiban. Ha viszont átlépünk ezen, és megnézzük, hogy a ’90-es évek hogyan alakultak, akkor sajnos megállapíthatjuk azt, hogy Magyarország globalista éltanuló volt, főleg a liberális és szocialista elit jóvoltából. Ekkor az a gondosan felépített tévhit terjedt el, hogy ha minél jobban megfelelünk a Nyugat elvárásainak, akkor onnantól biztosítva lesz az ország fejlődése. Nem így történt. Magyarország nagyon könnyedén átadta a nyugati nagy cégek kezébe az olyan dolgokat is, mint a Ferihegyi repülőtér és a különféle energiaszolgáltatók. Persze, az uniós csatlakozásnak részben ez volt az ára, hiszen a csatlakozási tárgyalások során folyamatosan jöttek az igények, hogy a magyar piacot meg kell nyitni ilyen vagy olyan területen. Ezáltal gyakorlatilag a magyar gazdaság eléggé kiszolgáltatott helyzetbe került, hiszen olyan versenybe kellett belépnie, amelyben évtizedes lemaradásban volt a nyugati cégekhez képest a tőkeerő és technológia területén. Ez egyenesen oda vezetett, hogy Magyarország félperiféria-helyzetbe, kvázi félgyarmati státuszba került. Akkoriban a baloldali politikaelit, gondolok a szocialista és liberális pártokra, abszolút asszisztált ehhez a törekvéshez. Különösen igaz volt ez a rossz emlékű Gyurcsány-kormány időszakában. Bár a magyar jobboldal ebben az időszakban igen rövid ideig volt hatalmon, mégis fontos engedmények fűződnek az első Orbán-kormány nevéhez, például a termőföldvédelem kapcsán. És így jutottunk el az európai uniós csatlakozáshoz.

Mi a helyzet az energia terén, hogyan alakult ki az energiakiszolgáltatottság, ugyanúgy ahogyan a gyárak esetében?

– Igen, az energia kapcsán el kell mondani, hogy elég sokféle koncepció volt az évek folyamán. Egyrészt az orosz energiahordozók kérdése már akkoriban témává vált. Mondjuk úgy, hogy a térség talán jobban le akart csatlakozni erről, mint Nyugat-Európa, és voltak erre törekvések, például a Nabucco gázvezeték ötlete. Akkoriban azonban Németország politikaelitje nagyon szoros barátságban állt az orosz politikaelittel, és mindeközben az amerikaiak számára sem volt érdek, hogy hagyják ezt a fajta lecsatlakozást. Tehát a Nabucco gázvezeték terve valójában emiatt került le a napirendről és lehetetlenült el. Holott Magyarország sokáig nagy támogatója volt ennek a megoldásnak. Most azt látjuk, hogy Brüsszel azt kéri számon Magyarországon, amit annak idején éppen ők lehetetlenítettek el. Ez jól mutatja az általános gazdasági kiszolgáltatottságot, ami földrajzi helyzetünkből ered.

A mondás úgy tartja, hogy aki időt nyer, életet nyer. A magyar miniszterelnök és az amerikai elnök közötti energiaügyi megegyezés tulajdonképpen ezt jelentheti?

– Ez így van, mindez alapvetően időt jelent Magyarország számára. Az a fajta átállás, amit mondjuk Brüsszel szeretne, időbe telik. És tegyük hozzá, hogy a magyar gazdaság tett is annak az irányában lépéseket, hogy a diverzifikáció megvalósuljon. Például ha csak azt nézzük, hogy a villamos energia területe hogyan alakult az elmúlt 15 évben, akkor azt látjuk, hogy a fosszilis energiahordozókból, azaz a szénből és földgázból előállított villamos energia mintegy 50 százalék körüli részesedéssel rendelkezett 2010-ben a magyar energiamixben. Most pedig ennek aránya 25 százalék körüli a 2024-es adatok szerint. Tehát a felére csökkent, és a megújuló energiák részesedése több mint háromszorosára nőtt. Hosszabb időtávlatban elképzelhető egy függetlenedés ezektől az energiakitettségektől, de ez nem egy-két éves projekt. Brüsszel pedig ilyen távolságban várná a megoldásokat. Nem is véletlen, hogy a Brüsszel irányába elkötelezett pártok – mint a Magyar Péter vezette Tisza Párt és korábban a Momentum is – mindig azt ígérték, hogy azonnal le fognak csatlakozni, kerül, amibe kerül, majd a magyar emberek kifizetik.

Az elhangzottak alapján időnként fel is vetődik a kérdés, hogy megéri-e kilépni az Európai Unióból, vagy egyébként is előbb-utóbb széthullik az a mesterséges szövetség, amely érzékelhetően egyáltalán nem működik hatékonyan? Elegendő, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy Európa vezetői lassan tárgyalóasztal közelébe se jutnak bármilyen világpolitikai vagy világgazdasági téma kapcsán?

– Ha mondjuk meg kéne vonni a magyar uniós csatlakozás mérlegét, akkor mindezt továbbra is pozitívnak látnám. Magyarország számára elég jelentős lehetőségek alakultak ki, akár a schengeni övezet segítségével vagy a különféle uniós támogatásoknak köszönhetően. Tegyük hozzá, hogy azért mindez nincs ingyen. A nyugat-európaiak, bármennyire is szeretnék ezt láttatni, mégsem vérző szívű emberek, akik csak úgy adják a pénzt a semmire, hanem cserébe komoly dolgokat várnak. Erről szólt az uniós viszonyrendszer, az uniós támogatások azt a gazdasági kitettséget hivatottak ellensúlyozni, amibe az ország a csatlakozási feltételeknek megfelelően került. Az elmúlt időszakban azonban azt láttuk, hogy nem akarnak pénzt adni, de elvárják a kötelességek teljesítését. De ez így nem fog működni! Hiszen kölcsönösen kellene együttműködni, mivel ez üzleti alku. Ehhez képest próbálnak mindent valamiféle sajátos morális színben feltüntetni. Ez a fajta morális politizálás sehova nem vezet. Tehát ez nem egy felelős vezetői hozzáállás. Ehelyett kemény alkukat kell kötni, mint ahogy tette a magyar miniszterelnök Donald Trumppal. Erről szól a politika valójában. Hogy ennek milyen körítést adnak, az már egészen más kérdés. De sajnos az Európai Unióban azt látjuk, hogy nincs szubsztancia, csak a körítés van meg. A kilépést azonban továbbra sem látom alternatívának. Magyarországnak mindvégig elkötelezettnek kell lennie a nyugati szövetségi rendszer irányába. Viszont szükséges lépéseket tenni annak érdekében, hogy megváltozzon az a globalista dominancia, ami most van.