2024. október 3., csütörtök

Magyarország megkezdte a tárgyalásokat

Nem fogják befizetni az uniós bíróság által meghozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot

Magyarország az uniós bíróság által meghozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) ülését követően.

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Unió Bírósága június közepén 200 millió euró, valamint további napi egy millió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot arra hivatkozva, hogy nem teljesítette a befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseit, Bóka János magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, megkezdődtek a tárgyalások Ylva Johansson belügyi biztossal a migrációs ítélet végrehajtásáról, majd hozzátette, a megbeszélésen egyértelművé tette, hogy Magyarország a kiszabott bírságot nem fogja befizetni.

„Megállapodtunk abban, hogy milyen csatornákon keresztül zajlanak az ítélet végrehajtásával kapcsolatos további megbeszélések. Felállítottunk egy menetrendet, a megbeszélések ennek megfelelően fognak folytatódni a továbbiakban” – fogalmazott a miniszter, kiemelve, Magyarország törekszik arra, hogy megoldja a kérdést, és a napi egymillió eurós bírság megszűnjön. Leszögezte, Magyarország pozícióját a migrációs ítélet végrehajtásával kapcsolatban a népszavazáson, a nemzeti konzultáción, illetve a választásokon kifejezett politikai akarat jelenti, majd hozzátette: „Ez nagyon határozott, egyértelmű felhatalmazás számunkra. Nekünk ennek mentén kell tárgyalásokat folytatnunk az uniós bizottsággal a továbbiakban is.”

Az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésének alkalmával megtartott szakbizottsági üléssel kapcsolatban az európai ügyekért felelős miniszter elmondta, a meghallgatáson a magyar uniós tanácsi elnökség prioritásait kellett ismertetnie, és tájékoztatnia a szakbizottság tagjait arról, hogy az illetékességi körükbe tartozó ügyekben milyen előrelépés várható a magyar elnökség munkája során. Ehhez képest a kérdések legtöbbje a magyar belpolitikai helyzetre vonatkozott, illetve nyílt politikai támadás volt Magyarország és a magyar emberek ellen – magyarázta Bóka János, aki szerint mindez nem szolgálja sem az Európai Unió, sem Magyarország, sem a magyar emberek érdekét.

A meghallgatás során, az orosz-ukrán háború lezárása érdekében kezdett magyar békemisszióval kapcsolatban, a Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő által mondottakkal összefüggésben – miszerint Orbán Viktor magyar kormányfő moszkvai és pekingi látogatása sérti az uniós szabályokat – Bóka János azt mondta, az európai nyilvánosságot tájékoztatni kell arról, hogy amit az EP-képviselő mondott, az nem felel meg a valóságnak.

Nyitókép: Bóka János felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban (Fotó: MTI/Purger Tamás)