2024. február 25., vasárnap

Kialakult a Duna dalversenyének 40-es mezőnye

Kialakult A Dal 2024 mezőnye, miután a szakmai zsűri kiválasztotta azt a 40 szerzeményt, amelyeket február 10-től szombatonként, élő showműsorban láthatnak a nézők a Dunán – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-vel.

Az összegzés szerint  minden eddiginél több, 60 produkció megmérettetésével vette kezdetét a magyar dalok versenye. A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri választotta ki az élő show produkcióit. A 40 előadó, illetve zenekar profi szakmai háttértámogatással mutatkozhat be A Dal 2024 színpadán. Az ítészek a döntést a zene minősége, a szöveg minősége, valamint a zene-szöveg kapcsolata – ahogy Ferenczi György fogalmaz: a dal szentháromsága – alapján hozták meg, továbbá fontos szempont volt, hogy a versenyzők megállják a helyüket élő adásban.
    

Szandi kiemelte, hogy nagyon tehetséges énekesek és zenészek jelentkeztek. Egri Péter szerint fantasztikus stílusbeli rétegződés figyelhető meg a mezőnyben, minden könnyűzenei műfaj képviselteti magát: lírai, nagyívű dalok, rock, swing, jazz, pop nóták. Németh Alajos Lojzi a zsűri felelősségét hangsúlyozta, miszerint építő kritikákkal fejleszteni tudják a produkciókat és segíthetik az előadókat.

A Dal 2024 élő showműsorába továbbjutott versenydalok között van az Andalgó – Vigyen a szél, Arcidra – Egészben kell, Bradics Jácint – Miért félnék álmodni, a Bterv – Menjek vagy maradjak, Csintalan Márk – Számítottam Rád, az EVERFLASH – Nyisd ki a szemed!, Fekete Mátyás – Látom már, FLUIDIA – Miről szól ez a dal?, Galambos Péter – Ott marad, Györfi Anna & Kéméndi Tamás – Titkaim, HellóPisti – Elbújnék, HERE WE ARE – Együtt egyedül, Jazztelen – Kezeket fel, Jósa Tamás – Két szív, Juhos Zsófi & Patocska Olivér – Ma szerettem beléd, Junkies – Királyi többes, Kocsis Tibor – Egy életen át, Kollányi Zsuzsi – Új érzés, Kökény Dániel – Ugyanaz a ház, László Evelin – Legényes, Liana – A háztetők felett, LILy – Csalódás voltál, Magidom – Esendő halandó, MattSet – Veled álmodnék, MYRA MONOKA – Így Alakult, Name Project – Nekem, Negál – Nem lehetek más, OliverFromEarth – Annak idején, Patai Anna – Gondold át, Phoenix RT – Félszavak, Pink Dragon – Kánaán, PINKERS – A nap süssön ki, Quack – Sosem elég, Roy Galeri – Kiáltás, Sugarloaf - Nászinduló, Szabó Ádám és Szabó Jennifer – Kismadár, Szalma Annamária és Telek Attila – Százszor is, Szelina – Hazatért, Szinnyai Dóri – Igennel felel és Szirtes Dávid – Emelem poharam című szerzeménye.
    

A közlés szerint szombat esténként a Duna showműsorainak házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várják nézőket. A versenyzők már gőzerővel, a zsűritől kapott első visszajelzések tükrében készülnek a válogató adásokra. A továbbjutó dalok az elődöntőben crossover feldolgozásban, míg a döntőben szimfonikus verzióban hangoznak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében.
    

A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója „Az Év Dala 2024" cím mellett egy teljes lemez elkészítésére nyer lehetőséget – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat – a nemzetközi Hansa Studiosban. Korábban olyan világsztárok rögzítették ott albumaikat, mint a U2, az R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop.

A Dal 2024 adásai február 10-től szombatonként 19:35-kor kezdődnek a Dunán.