2024. május 10., péntek

Tengeralattjárókat szerezne be Románia

Tengeralattjárók és aknászhajók beszerzéséhez, illetve a rakétahordozó hadihajók korszerűsítéséhez kért parlamenti jóváhagyást a román védelmi minisztérium – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A haditengerészet védelmi képességeit javító három program szerves részét képezi a román hadsereg 2040-ig megvalósítandó, az európai uniós és NATO-szövetségesek előtt vállalt átalakításának – olvasható a védelmi tárca indoklásában. A minisztérium a haditengerészet felszíni és víz alatti harci képességeit akarja javítani, a beszerzendő tengeralattjárók pedig az ellenséges hajók megsemmisítését, semlegesítését vagy elrettentését, felderítő műveletek végrehajtását hivatottak szolgálni. 

A bukaresti média szerint Románia a francia Naval Group által gyártott Scorpene osztályú tengeralattjárókat vásárolna. Egyelőre nincsenek hivatalos információk arról, hogy a MPAN hány tengeralattjárót akar, és mennyi pénzt költene erre a programra. Romániában előzetes parlamenti jóváhagyás szükséges a 100 millió eurós értéket meghaladó közbeszerzések elindításához, illetve ahhoz, hogy a védelmi tárca közvetlen tárgyalásokat kezdjen a potenciális partnerekkel.

Romániának van egy szovjet gyártmányú, Kilo osztályú, 1985-ben hadrendbe állított tengeralattjárója, amely azonban 1996 óta nem mozdult ki a konstancai katonai kikötőből, mivel akkumulátorai – és időközben más berendezései is – használhatatlanná váltak.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)