2024. május 9., csütörtök

Lemondott pártja elnöki posztjáról Milo Đukanović montenegrói elnök

Miután vasárnap alulmaradt a montenegrói elnökválasztás második fordulójában, Milo Đukanović szerdán lemondott a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) elnöki posztjáról– közölte a montenegrói közszolgálati televízió internetes oldalán.

A DPS 1991-ben alakult meg, Milo Đukanović pedig 1998 óta volt a párt elnöke. A legutóbb két évvel ezelőtt választották meg ismét a párt elnökének, néhány hónappal az után, hogy a DPS elveszítette a 2020-as parlamenti választásokat, és az ország történetében először ellenzékbe került.

A politikus már korábban is beszélt arról, hogy visszavonulna a DPS éléről, azonban pártja szerint ennek nem a 2020-as választási vereség után volt itt az ideje. Milo Đukanović a legutóbb egy hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy a párt következő kongresszusán már nem indul az elnöki székért.

A montenegrói elnök korábban arról beszélt, hogy ha elveszíti az elnökválasztást, akkor a június 11-i előrehozott parlamenti választáson ő lesz pártja listavezetője, és feltételezhetően miniszterelnök-jelöltje is. Szerdán erről a lehetőségről nem beszélt.

Nyitókép: Beta/AP Photo/Risto Bozovic