2024. május 12., vasárnap

Kiderült, kik küldték a bombákról szóló bejelentéseket

A rendőrség azonosította azokat a személyeket, akik hamis jelentést küldtek a belgrádi iskolákban elhelyezett bombákról. Szerbia miniszterelnökét mindenről tájékoztatta a Belügyminisztérium, számol be a b92.net.

A Belügyminisztérim tagjai arról is beszámoltak Ana Brnabić szerb miniszterelnöknek, hogy alapos vizsgálat folyik annak érdekében, hogy kiderítsék, ki küldte a bombákról szóló jelentéseket a belgrádi iskolákba. A belgrádi Felső Ügyészség végzése alapján folyó nyomozás tárgyi bizonyítékok gyűjtésére irányul azokkal az elkövetőkkel szemben, akiknél pánik- és rendzavarás bűntett elkövetésének gyanúja merül fel.

– A rendőrség az első pillanattól kezdve nagyon komolyan dolgozik az ügyön, és az elmúlt hetekben több olyan szerbiai állampolgárt, valamint külföldi személyt is azonosított, aki ezeket a bejelentéseket küldi, és zaklatja a diákokat, szülőket és alkalmazottakat – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

A Belügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium képviselői tájékoztatták a kormányfőt arról, hogy minden szükséges intézkedést megtettek annak érdekében, hogy az iskolák biztonsága és védelme a lehető legmagasabb szinten legyen, és kiemelték, hogy minden fenyegetés ellen fellépnek.

Nyitókép: pixabay.com