2024. május 9., csütörtök

Lakást szeretett volna nyerni, most börtön fenyegeti

A Vedd el a számlát és nyerj nyereményjáték negyedik és ötödik sorsolása között nyugtákkal kapcsolatos csalási kísérletet észleltek. Letartóztattak egy férfit, akit számítógépes csalással gyanúsítanak, ezért pedig három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat – írja a Szerbiai RTV.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 28 éves férfi megpróbálta becsapni a Vedd el a számlát és nyerj rendszerét. A lakásában bizonyítékot is találtak erre.

A gyanú szerint a férfi olyan programot készített, amely automatikusan megváltoztatta a fiskális számlák PFR-számait és kiállításuknak idejét, majd ezeket a számlákat automatikusan elküldte a nyereményjáték alkalmazásába. Vagyis hibás és hamis adatok megadásával igyekezett befolyásolni az elektronikus adatkezelés eredményét – közölte a Belügyminisztérium az őrizetbe vételét követően.

– Nem tudni pontosan, hány számlát küldtek így. Esetleg több ezret. Ettől függetlenül kár nem történt, a nyereményjáték biztonságos – álltja Sinisa Mali pénzügyminiszter.

Az olyan számítógépes csalást, ahol valaki hamis információkat használ fel az elektronikus adatkezelés befolyásolására pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik.

Nyitókép: Pixabay