A szerb kormány tegnap úgy döntött, hogy 5 ezer tonna gázolajat bocsát a piacra az állami tartalékokból, hogy októberben biztosított legyen az üzemanyag-ellátás az országban – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović az ügyvezető kormány bányászati és energiaügyi minisztere.
Mint mondta, az elmúlt napokban alaposan felmérték a piaci helyzetet. Ennek során egyeztettek a Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületével, valamint minden olyan kőolajipari vállalattal, amely jelen van Szerbiában.
– A problémákat elsősorban a rendkívül magas gázolajárak okozzák, amelyek tonnánként 1500, illetve 1600 dollár fölé emelkedtek, valamint a magas logisztikai és szállítási költségek. Ez utóbbiak különösen azért jelentősek, mert a Duna alacsony vízállása miatt a kőolajszármazékok importja jelenleg nagyrészt vasúton zajlik.
A kőolajipari vállalatoknak nehézséget okoz a piac teljes szükségletének kielégítése. Természetesen valamennyien nagymértékben támaszkodnak a Szerbiai Kőolajipari Vállalatra (NIS), amely teljes kapacitással működik, és rekordmagas szintet ért el mind a feldolgozás, mind a nagykereskedelmi értékesítés terén – fejtette ki Đedović.
Kiemelte, hogy csak a minimálisan szükséges mennyiséget szabadítják fel az állami tartalékokból, hogy az import továbbra is folytatódhasson, még ha a korábbinál jóval kisebb mértékben is. A NIS termelésével, a csekély mennyiségű importtal és az állami tartalékok felhasználásával így biztosítható a piac zavartalan ellátása.
Hozzátette, hogy az állam a továbbiakban is lépéseket tesz annak érdekében, hogy ne legyen fennakadás az üzemanyag-ellátásban, és az árak se emelkedjenek túlzott mértékben.
– A szerb kormány a következő időszakban is érvényben tartja korábbi intézkedéseit, vagyis lemond az államot megillető jövedéki adó 20, illetve 25 százalékáról, valamint tiltja a kőolajszármazékok exportját. Az intézkedések célja, hogy folyamatos legyen az ellátás, és a piaci árak emelkedése minél kevésbé érintse a lakosságot – fogalmazott Đedović.
Nyitókép: Pixabay



