2026. szeptember 25., péntek

Kettős mérce és új világrend

Aleksandar Vučić az ENSZ-közgyűlésen a nemzetközi jog védelméről beszélt

– Azok az országok, amelyek minden alapot nélkülözve megpróbálták elragadni Szerbia területének egy részét, letiporták a nemzetközi jogot, ma az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányára és elveire hivatkoznak – jelentette ki szerbiai idő szerint tegnapra virradóra Aleksandar Vučić államfő az ENSZ-közgyűlés 81. ülésszakán zajló általános vitán tett felszólalásában.

Fotó: Predsedništvo Srbije

Fotó: Predsedništvo Srbije

A köztársasági elnök Koszovóra utalva üzenetében hangsúlyozta, Szerbia megvédi magát és az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatát. Mint mondta, az általunk ismert nemzetközi rendszer már összeomlott, és egy új, egyre inkább két fő hatalmi központ köré összpontosuló világrend van születőben, egyre több erős regionális szereplővel.
Vučić rámutatott, a világnak nagyobb szüksége van az ENSZ-re, mint valaha, de a szervezetnek hatékonyabbnak kell lennie. Bírálta a Biztonsági Tanács gyakori blokkolását, valamint a rendszer más részeinek bürokratizálódását.

– Látnunk kell ma egy olyan világ következményeit, amelyben az erőszak ismét egyre nyíltabban a politika legmegbízhatóbb eszközeként jelenik meg, amelyben nőnek a katonai költségvetések, szaporodnak a konfliktusok, gyengülnek a fegyverzet-ellenőrzési mechanizmusok, a kommunikációs csatornák pedig éppen akkor tűnnek el, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Ezért fel kell tennünk a megkerülhetetlen kérdést: hol van az Egyesült Nemzetek Szervezete egy ilyen világban? A Biztonsági Tanács gyakran éppen azokban a válságokban torpan meg, amelyekben a legaktívabbnak kellene lennie. Az ENSZ-rendszer más részei pénzügyi nyomással, a hatáskörök átfedésével, bürokratizálódással, valamint a tagállamok azon jogos követelésével szembesülnek, hogy több konkrét eredményt lássanak – mutatott rá Vučić.

Kitért a mesterséges intelligencia okozta technológiai átalakulásra is. Emlékeztetett, a Globális Partnerség a Mesterséges Intelligenciáért elnevezésű kezdeményezés elnökségét 2025-ben Szerbia töltötte be, és akkor az egyik fő prioritás az volt, hogy a technológiai fejlődés összhangban maradjon a biztonsággal és az emberi jogokkal.

UNIÓS FÁRADTSÁG
Bár az Európai Unió teljes jogú tagsága stratégiai prioritás marad, az államfő szerint nem lehet nem észrevenni a bővítési folyamattal kapcsolatos, régóta tartó fáradtságot sem a tagállamok, sem a jelöltek részéről. Emlékeztetett, hogy Szerbia 2012-ben kapott tagjelölti státuszt, és joggal vár el egyértelműbb perspektívát. Hozzátette, a stabil és integrált Európa nem jelenti a hagyományos barátságok feladását, aminek köszönhetően Belgrádból közvetlen járatok indulnak az Egyesült Államokba, Kínába és Oroszországba is. Szerbia kiáll a partnerségek mellett a nem európai uniós baráti államokkal is – húzta alá. Hozzáfűzte, az uniós fáradtság enyhítésének egyik megoldási módjaként tett Szerbia korábban javaslatot arra, hogy a tagjelölt országok már a csatlakozást megelőzően integrált részeivé válhassanak a schengeni övezetnek és a közös európai piacnak.

A NÁCIZMUS FELEMELKEDÉSE
– Számunkra, szerbek számára a legnehezebb, amikor a környezetünkben a társadalmi értékek piedesztálján látjuk a nácizmus újjáéledését, különösen Horvátországban, amely ma is annak jeleit adja, hogy sokan büszkék náci múltjukra, valamint a náci jelszavak és szimbólumok használatára – fogalmazott Vučić, kiemelve, hogy a szerb nép nem fogadja el a történelem legsötétebb szellemeinek kísértését, ezért a szomszédos országból érkező morális kioktatás teljesen elfogadhatatlan számára.

ÚJVIDÉK MEGINT CÉLÁLLOMÁS
Az államfő a beszédet követően a médiának tegnap bejelentette, a Szerb Haladó Párt első választási nagygyűlését október 3-án tartják Belgrádban, a záróeseményre pedig Nišben kerül sor.
– Lesz egy valaha látott legnagyobb nagygyűlésünk Vajdaságban, Szerbia északi részén, Újvidéken, valamint Kragujevacon is – közölte, s hozzátette, az ország déli és délkeleti részén szeretnének a leglátványosabban győzni az október 25-i parlamenti megmérettetésen. 

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Predsedništvo Srbije