2024. május 9., csütörtök

Vasgolyóval dobtak fejbe egy diákot a tornaórán

A pecsincei (Pećinci) Slobodan Pajić Baja Általános Iskola hétfőn egy incidens történt, amikor a tornaórán az egyik diák vasgolyóval fejbe dobott egy felsőosztályos tanulót – írja a Blic tudósítására hivatkozva N1 hírportál.

Az említett iskola illetékesei megerősítették, hogy a tragédiát épp hogy sikerült elkerülni, az eset részleteit pedig az egy nappal később kiadott közleményükben közölték.

– Szeptember 11-én, a délutáni váltásban a pecsincei iskolában a tornaórán egy ötödikes diák sérült meg. A tanuló fejsérülést szenvedett, a sérüléseit a helyszínen ellátták, majd a belgrádi kórházba szállították, ahol további megfigyelésen és gyógykezelésben részesül. Az esetről értesítették a szülőket és az illetékeseket is – áll a közleményben.

Hozzátették, hogy aznap az említett iskolában látogatást tett a tartományi oktatási titkárság felügyelősége, valamint az újvidéki Iskolai Igazgatóság tanügyi tanácsadói is. Hangsúlyozták, hogy az iskola és az illetékes szervek megteszik a szükséges lépéseket az eset körülményeinek tisztázása érdekében.

A Blic értesülései szerint a fiú súlyos koponyatörést szenvedett.

A belgrádi Tiršova utcai Egyetemi Gyermekklinika illetékesei a Kurirnak megerősítették, hogy a pecsincei gyermeket az intézményükben ápolják és meg is műtötték, majd hozzátették, hogy a páciens állapota stabil.

Nyitókép: pixabay.com