Dragoslav Kosmajacot adócsalás és más bűncselekmények elkövetése miatt tartóztatták le tavaly november 9-én, most szabadlábra helyezése mellett döntött a bíróság, így elhagyhatta a belgrádi körzeti fegyházat tegnap. A bíróság elfogadta az óvadék ellenében történő szabadon engedésre vonatkozó kérelmet. A belgrádi média értesülései szerint Kosmajac 200 ezer eurót fizetett. Tőle és családjától a bíróság döntését követően elkobozták a vagyont, mert fennáll az alapos gyanúja annak, hogy bűncselekmények révén jutottak hozzá.
A Felső Ügyészség a többi között adócsalással, felbujtással, okirat-hamisítással, telkek jogtalan eltulajdonításával terheli Kosmajacot. Letartóztatásakor a belügyminiszter arról beszélt, hogy a nyomozók tulajdonképpen a szerbiai Al Caponét kísérték be. A rendőrség információi szerint Kosmajac rendkívül óvatos volt a kábítószerügyek rendezése során, és maga sohasem jelent meg az adásvételek helyszínén. Dél-amerikai és kolumbiai kartellekkel is kapcsolatban állt. Letartóztatását megelőzően jó ideig Spanyolország és Szerbia között ingázott. A Zoran Đinđić kormányfő meggyilkolását követően indított Szablya akció kezdetekor elhagyta az országot, mert tudomására jutott, hogy rá is letartóztatás vár. Miután az államvezetőség a legnagyobb hazai drogcsempészként jelölte meg, Kosmajac Montenegróba szökött hamis szlovákiai útlevéllel, az okmányt később érvénytelenítették. Kotorban letartóztatták, de hamar szabadon is engedték, mert kiderült, hogy nem adtak ki ellene elfogatóparancsot.


