2024. május 12., vasárnap

A tengerről lőtték Odesszát

Egy ember meghalt Odesszában, ahová rakéta csapódott be csütörtök hajnalban. Az orosz erők Ukrajna néhány másik megyéjét is rakétákkal és manőverező robotrepülőkkel támadták, amelyek többségét a légvédelem megsemmisítette. Kijevet sem kímélték.

Ismét orosz támadás érte Kijevet, ahonnan robbanásokat is jelentettek. Szerhij Popko, az ukrán főváros katonai adminisztrációjának vezetője szerint az éjszaka kilőtt orosz rakétákat és manőverező robotrepülőket a Kijev környéki légvédelem megsemmisítette. Hozzátette: az orosz erők májusban már kilencszer intéztek rakétatámadást a város ellen, amely fölött tegnap több drónt is észleltek.
Vitalij Klicsko polgármester arról tájékoztatott, hogy egy kerületben tűz keletkezett. Egy megsemmisített rakéta roncsa pedig garázssorra zuhant, de senkit nem sebesített meg.

Légitámadás érte a közép-ukrajnai Vinnyica megyét, és robbanásokat lehetett hallani a nyugat-ukrajnai Hmelnyickijben is.

Rakétatámadás érte hajnalban Odessza ipari területét is. A helyi katonai közigazgatás szóvivője egy áldozatról és két sebesültről adott hírt. A Fekete-tenger felől érkező rakéták és manőverező robotrepülők nagy részét sikerült lelőni. Egy kivételével, amely ipari területen csapódott be.

Bahmutban, illetve a város körül tegnap is folytatódtak a harcok. Az ukrán erők a környéken, az orosz fegyveresek a városban haladnak előre. Az ukrán csapatok több irányban is támadtak Bahmut térségében, s néhol sikerült előretörniük. A Wagner zsoldossereg újabb területeket foglalt el itt, ahol az ukrán védők állítólag már csak egy kis részt ellenőriznek.

Peking a harcok befejezését sürgeti. A kínai külügyminisztérium tegnap közleményben szólította fel a szembenállókat, hogy teremtsék meg a béketárgyalásokhoz szükséges feltételeket. A közlemény nem sokkal azután jelent meg, hogy Li Huj, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottja Kijevben egyeztetett ukrán vezetőkkel.

„Nem létezik csodagyógyszer az ukrajnai válság megoldására, a feleknek – a háború lezárása érdekében – maguknak kell megteremteniük a béketárgyalásokhoz szükséges feltételeket” – szögezte le a tárca. A közlemény azt is hangsúlyozza, hogy Peking erőfeszítéseket tesz a béke mielőbbi helyreállításáért, a nemzetközi közösséget pedig arra sürgeti, hogy igyekezzen megtalálni „a legnagyobb közös nevezőt” az ukrajnai válság lezárásához.
Li Huj szerdán találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Dmitro Kuleba külügyminiszterrel. A megbeszélések után az ukrán külügyi tárca jelezte: megegyeztek abban, hogy a két ország folytatja a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést.

Kuleba a tárgyaláson elmondta: hazája nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek területi engedményeket követelnek tőlük, vagy a konfliktus befagyasztásához vezetnének.

Li személyében a háború kezdete óta először látgatott magas rangú kínai diplomata Ukrajnába. A tervek szerint felkeresi Lengyelországot, Franciaországot, Németországot és Oroszországot is.

A kínai külügy szerint Li látogatása Ukrajnába és a többi országba azt mutatja, hogy Peking elkötelezett a béke és a tárgyalások mellett.

Nyitókép: Egy orosz rakéta maradványai Kijev környékén (Fotó: UPPO/AP/Beta)