2024. május 9., csütörtök

Európába érkezik Joe Biden

Az Egyesült Államok elnökének első állomása London lesz. Az Égei-tenger térségének stabilitásáról is tárgyalt az amerikai elnök és az újraválasztott görög miniszterelnök vasárnap telefonon – közölte a Fehér Ház, amely azt is bejelentette, hogy Joe Biden jövő hét végén hivatalos látogatásra Európába indul.

A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden amerikai elnök gratulált Kiriákosz Micotákisznak újraválasztása alkalmából. A telefonos megbeszélésen mind a NATO-n belüli védelmi együttműködés fontosságáról, mind a kétoldalú gazdasági és társadalmi kapcsolatok erősítéséről szó esett. Megerősítették, hogy az Egyesült Államok és Görögország folytatja a szoros együttműködést a mindkét fél számára prioritásnak tekintett kérdésekben, így a stabilitás fenntartásában az Égei-tenger térségében.  

Az elnök körútját vasárnap Londonban kezdte, ahol találkozik III. Károly királlyal és Rishi Sunak miniszterelnökkel, majd a kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről tárgyal. Joe Biden július 11-12-én részt vesz a NATO Vilniusban szervezett csúcstalálkozóján, ezt követően pedig Helsinkiben az északi országok vezetőivel találkozik.