Bizalmat kapott csütörtök este a prágai parlamenti alsóházban az Andrej Babiš vezette új cseh koalíciós kormány.
A 200 tagú képviselőházban a szavazáskor az ülésteremben jelenlévő 199 képviselő közül a kormányprogramot 108-an támogatták, 91-en pedig ellene szavaztak. Egy ellenzéki képviselő a szavazáskor hiányzott.
A hatályos szabályok szerint a bizalom megszerzéséhez a kormánykoalíciónak az ülésteremben jelenlévő képviselők egyszerű többségének a szavazatát kellett megkapnia.
A hárompárti kormánykoalíciónak 108, a két ellenzéki pártnak pedig együttesen 92 képviselője van a 200 tagú alsóházban. A parlamenti felsőház, a szenátus a kormányprogrammal nem foglalkozik.
Az önálló Csehország több mint három évtizedes történetében a mostani volt a leghosszabb olyan parlamenti alsóházi ülés, amely a kormányprogrammal foglalkozott.
A parlamenti alsóház mostani vitája az új kormányról és programjáról három napon át 27 óráig tartott, és csak azt követően került sor a szavazásra.
Eddig az új kormányról leghosszabban, 21 órán keresztül, 2021-ban tárgyalt a képviselőház. Leggyorsabban pedig, másfél óra eltelte után, 2003-ban kapott bizalmat a cseh kormány.
A vita kedden kezdődött, amikor Andrej Babiš kormányfő több mint egyórás beszédében bemutatta a kormányprogramot és bizalmat kért a kabinet számára. Babiš hangsúlyozta, hogy kormánya számára mindig Csehország, a cseh lakosság érdekei lesznek az elsődlegesek.
Ezt követően az egyes miniszterek léptek a mikrofonhoz, és röviden bemutatták tárcájuk terveit. Csak az első vitanap végén kapott szót Petr Fiala volt miniszterelnök, aki ellentmondásokkal telinek, hiányosnak, mindenkinek mindent ígérőnek és számos esetben felelőtlennek nevezte a kormányprogramot.
A második, szerdai vitanapon az ellenzéki képviselők beszéltek, bírálták a kormányprogram különböző területeit és jelezték, hogy pártjaik nem fogják támogatni az Andrej Babiš vezette kabinetet.
A harmadik, csütörtöki vitanapon a képviselőház működésének szabályai szerint délelőtt és délután az interpellációk kerültek sorra, és csak este folytatódhatott a kormányprogram vitája. A képviselők megszavazták, hogy a vita este kilenc óra után is folytatódjon, amikor normálisan a napi ülések befejeződnek.
A bizalmi szavazás előtt Andrej Babiš kért szót. A kormányfő rövid beszédében köszönetet mondott mindenkinek a felszólalásáért, és megígérte, hogy kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse a kormányprogramba foglalt célokat.
Nyitókép: A 200 tagú képviselőházban a szavazáskor az ülésteremben jelenlévő 199 képviselő közül a kormányprogramot 108-an támogatták, 91-en pedig ellene szavaztak (Fotó: Beta/AP)


