2024. október 13., vasárnap

Őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter egyik helyettesét

Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vették Tyimur Ivanov orosz védelmi miniszterhelyettest – közölte kedd este az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálata.

Az ügy részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert tájékoztatták a helyettes tárcavezető őrizetbe vételéről.

A 49 éves Ivanov miniszterhelyettesként a vagyonkezeléséért, a csapatok elszállásolásáért, a lakhatásért és az egészségügyi ellátásért felelős. Ő felügyeli egyebek között a katonai közbeszerzéseket, építkezéseket, felújításokat.

A TASZSZ orosz hírügynökség a bűnüldöző szervekre hivatkozva közölte, hogy az SZK el kívánja érni a gyanúsított letartóztatását. A különösen nagy összegű vesztegetés 1 millió rubeles összegnél kezdődik. A maximális büntetés ezen bűncselekmény esetében 15 évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Ivanovot 2016 májusában elnöki rendelettel nevezték ki védelmi miniszterhelyettesnek. Ezt megelőzően, 2013 és 2016 között a védelmi minisztériumnak alárendelt, katonai építési munkálatokra szakosodott Oboronsztroj vállalat vezérigazgatója volt. A Forbes szerint 2018-ban családjának jövedelme 136,7 millió rubel volt.

Mielőtt 2012-ben a védelmi tárcához került, Ivanov a moszkvai régió kormányának elnökhelyettese volt. Ebben az időszakban Sojgu volt a moszkvai régió kormányzója. Korábban több energiaipari állami vállalatnál is dolgozott. Tyimur Ivanov a Lomonoszov nevét viselő Moszkvai Állami Egyetem számítógépes matematika és kibernetika karán szerzett diplomát.

Nyitókép: Beta/AP