2024. május 12., vasárnap

Versailles-i csúcs: Nem lesznek szankciók az olaj és gáz tekintetében

Az Európai Unió továbbra is humanitárius, egészségügyi és pénzügyi támogatást nyújt az Ukrajnából menekülőknek és az őket fogadó országoknak – szögezték le az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői a franciaországi Versailles-ban péntek hajnalban kiadott nyilatkozatukban, jelenti a hirado.hu.
A tagállamok vezetői elismerően nyilatkoztak az Ukrajnával szomszédos országokról azért „a mérhetetlen szolidaritásért", amellyel a háború elől menekülőket fogadták. Egyúttal megerősítették, hogy az unió védelmet nyújt minden háborús menekültnek.

A nyilatkozatban az EU arra szólította fel Oroszországot, hogy tartsa magát a nemzetközi humanitárius szabályokhoz, azaz biztosítson biztonságos kijutást az országot elhagyni kívánó civileknek, és tegye lehetővé, hogy a humanitárius segítség akadálytalanul eljusson az áldozatokhoz és az Ukrajnán belül menedéket keresőkhöz is.

Az EU-tagállamok vezetői kétnapos találkozón vesznek részt a francia soros EU-elnökség szervezésében, az értekezlet fő témája a több mint két héttel ezelőtt Oroszország által indított támadás és következményei lettek. A nyilatkozat szerint a tagországok eltökéltek abban is, hogy amint a háború befejeződik, támogatást nyújtanak a demokratikus Ukrajna újjáépítéséhez.

Magyarország energiaellátását biztosítottuk – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők versailles-i csúcstalálkozója után feltöltött Facebook-videójában.
A legfontosabb ügyet számukra kedvező módon rendezték el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz – emelte ki a magyar miniszterelnök a videóban. Úgy döntöttek, hogy Európa is bekapcsolódik a tűzszüneti tárgyalásokba – mondta Orbán. Hozzátette, mind a francia elnöknek, mind a német kancellárnak köszönetet mondtak, hogy megpróbálnak erőfeszítéseket tenni a béke helyreállítása érdekében.