2024. május 9., csütörtök

Zajlik a civilek menekítése, Csernobil áram nélkül

Bár sikeresen befejeződött a civilek kimenekítése Szumi városából, észak-ukrajnai területen, valamint meghosszabbítják a Szumi-Poltova közötti evakuálási folyosót, továbbra is dúlnak a harcok Ukrajnában. A kijevi jelentések arról is szólnak, a felek megegyeztek abban, hogy megszakítják a harcokat helyi idő szerint 9 és 21 óra között, és több városból is menekülési folyosókat nyitnak.

A Szumi feletti légitámadásokban 22 személy halt meg, köztük három gyermek is, tudósít a BBC.

Mindeközben Csernobil áram nélkül maradt, emiatt az ukrán állam nem tudja, hogy pontosan mekkora is a sugárzás azon a területen. Semmilyen információval nem rendelkeznek azóta, mióta elfoglalták az oroszok.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy a nemzetközi közösség vállalja a felelősséget a tömeges „humanitárius katasztrófáért”, ha nem hagyja jóvá az ország feletti repülési tilalmi zónát. Kiemelte, hogy az ukránok az elmúlt két hétben megmutatták, hogy soha nem adják fel.

Eközben az orosz fél arról nyilatkozott, hogy érdekeltek abban, hogy megkezdjék Ukrajnával a tárgyalások következő körét. Hozzátették, hogy emiatt is fontos az orosz és az ukrán külügyminiszterek törökországi találkozása, amelyre március 10-én kerül majd sor Antalyában.

Dmitrij Biricsevszki, a Külügyminisztérium Gazdasági Együttműködési Főosztályának igazgatója elmondta, hogy Oroszország továbbra is ellátja a kötelezettségét, amely az Európa felé irányuló gázszolgáltatást illeti. A RIA Novostinak úgy nyilatkozott: Oroszország nem kívánja feladni pozícióját az európai gázpiac megbízható szállítójaként.

A Gazprom vállalat szóvivője később arról nyilatkozott, hogy a továbbiakban is a megszokott ütemben biztosítja Európa számára a gázt Ukrajnán keresztül. A napi mennyiség, a megbeszéltek szerint, 109,5 millió köbméter. Az illetékes hozzátette, hogy fokozódott a gázellátási igény, miután az Oroszország elleni szankciók miatt megdrágult ez az energiahordozó.

Az Európai Unió azonban újabb szankciós csomagot határozott meg Oroszország irányába. Az új szankciók között szerepel a tengeri ágazatra vonatkozó korlátozások bevezetése, valamint három fehérorosz bank kizárása a SWIFT-bankrendszerből. Ezeket holnap és holnapután hivatalosan is jóváhagyják a 27 tagállam vezetői a versailles-i csúcson. Dmitrij Biricsevszki erre úgy reagált, hogy Oroszország reakciója a szankciókra gyors, megfontolt és fájdalmas lesz azok számára, akikre irányul.