2024. május 31., péntek

Nyolc évig tartottak bezárva egy kislányt

A németországi Attendorn városában a gyámügyesek nemrég szabadították ki azt a kislányt, aki szinte egész életét nagyszülei házába bezárva töltötte.

A gyerek hollétét akkor kezdte el kutatni a rendőrség, amikor annak apja feljelentést tett. A Guardian információi szerint a szeptember 23-án kiszabadított kislányról azóta az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy fizikai bántalmazást nem szenvedett, azonban mivel szinte soha életében nem mehetett ki, mozgáskoordinációja nagyon alacsony szinten van.

Az nem derült ki, hogy a lány anyja és annak szülei miért tartották fogva a gyereket. Ők a rendőrségnek sem hajlandók választ adni ezekre a kérdésekre. Ennek ellenére az anya legalább 10 év börtönbüntetésre számíthat. A kislányt egyébként már féléves korában elválasztották az apjától, akinek azt hazudták, hogy Olaszországba költöznek. A férfi azonban látta felesége családját a városban, ezért a gyámügynél feljelentette őket. Majd a rokonok és a szomszédok vezették rá a rendőrséget arra, hogy a nagyszülők házában keressék a gyereket.