2024. május 10., péntek

Egy német püspök szerint a homoszexualitás nem Isten tévedése, hanem az Ő akarata

Az egyik leghaladóbb gondolkodású németországi katolikus püspök úgy véli, a homoszexualitás Isten akarata. Hozzátette, hogy a téma kapcsán megváltozott a gondolkodása.

Helmut Dieser úgy fogalmazott, hogy a homoszexualitás nem Isten tévedése, hanem az Ő akarata, úgy ahogy ez elmondható az egész teremtéstörténetről. A katolikus egyház szerint maga az, ha valaki homoszexuális, még nem jelenti Isten törvényeinek a megszegését, de ha valaki gyakorolja is ezt, az már bűnnek számít – közli az N1.

Dieser azt mondta, tisztában van azzal, hogy Róma a homoszexualitást továbbra is bűnnek tekinti, ami szerinte megkérdőjelezhető. Úgy fogalmazott, a szerelem nem lehet bűn.