2024. május 8., szerda

A légszennyezettség évente több mint 1200 gyermek halálát okozza Európában

A légszennyezettség évente több mint 1200 gyermek halálát okozza Európában – hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).

A koppenhágai székhelyű szervezet hangsúlyozta, hogy a gyermekek az anyaméhben való fejlődésüktől egyészen felnőtt korukig különösen érzékenyek a légyszennyezettségre. Mint a jelentésben írták: a szennyezett levegőnek kitett gyermekek későbbi életében nagyobb a krónikus betegségek kialakulásának kockázata is.
Az EEA szakértői kiemelték, hogy a légszennyezettség akkor szorítható vissza, ha forrását – a közlekedés, az ipar és a fűtés által kibocsátott károsanyagokat – csökkentik.
Az európai környezetvédelmi szervezet egy korábbi jelentésében már jelezte, hogy az elmúlt évek bizonyos javulása ellenére számos európai országban még mindig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott határértékek felett van a levegőben lévő szennyezőanyagok szintje.
Ez a probléma főként a városokban jelentkezik. 2021-ben az Európai Unió városi lakosságának több mint 90 százaléka szívott olyan levegőt, amelyben a WHO ajánlását meghaladó volt a szálló por (PM 2,5), az ózon és a nitrogén-dioxid mennyisége. A légszennyezettség különösen nagy volt Közép- és Kelet-Európában és Olaszországban.
A jelentésben szereplő évi 1200 gyermekhalálozás Európában az unió 27 tagországa mellett Svájcot, Norvégiát, Izlandot, Liechtensteint és Törökországot is érinti.
Az óvodák és iskolák környékén a levegő minőségének javítását egyebek mellett több zöldterület kialakításával lehet elérni a szakértők szerint.

Nyitókép: FoNet