2024. május 9., csütörtök

Két hét alatt megduplázódott a szamárköhögéses esetek száma

Szerbiában eddig 298 szamárköhögéses esetet diagnosztizáltak. Két hét alatt szinte megduplázódott a betegek száma. A Batut Közegészségügyi Intézet november 15-ei kimutatása még 157 esetet említ, míg november 28-án 298 betegről számoltak be. A tavalyi évben mindössze 5 esetet regisztráltak. A Batut Közegészségügyi Intézetben közölték, hogy figyelemmel kísérik a járványhelyzetet. A betegek megközelítőleg felét Vajdaság területén regisztrálják.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet adatai szerint a tartományban az év eleje óta mintegy 150 esetet regisztráltak. Halálos áldozata nem volt a betegségnek, és a megbetegedettek legnagyobb része a 10 és 14 év közöttiek korcsoportjából kerül ki.

A gyermekorvosok szerint az újszülötteken kívül azok a gyermekek a leginkább veszélyeztetettek, akiknek van valamilyen más betegségük is, amely miatt nem vehették fel a szamárköhögés elleni védőoltást. A vakcinát több dózisban kaphatják meg a gyermekek. Az elsődleges vakcinációt három dózisban 2 és 6 hónapos koruk között kaphatják meg, az első emlékeztető oltást 2 éves korukban, majd még egyet kapnak iskolába indulás előtt is.

A szakemberek szerint a lakosság 95 százalékának az átoltása nyújt biztonságos védelmet – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: Illusztráció/Pexels