2024. május 9., csütörtök

Mobil orvosi rendelőket kapnak a falvak és a kisebb települések

A szerbiai falvak és más kisebb települések mobil orvosi rendelőket kaphatnak majd a jövőben – jelentette be a Politikának nyilatkozva Danica Grujičić egészségügyi miniszter. 

Mint mondta, ezekben olyan általános orvosok lesznek, akik ultrahangos, röntgen- és EKG-vizsgálatokat is elvégezhetnek majd. A tárcavezető szerint így a páciensek elvégezhetik azokat a vizsgálatokat, amelyek miatt az esetek 85 százalékában orvoshoz mennek. 

A mobil rendelőket kisebb laboratóriummal és elsősegélykészülékekkel is felsrzerelik, de lesz bennük hely a fogorvos számára is – emelte ki Grujičić. 

A várólistákról azt mondta, hogy jobb munkaszervezéssel és az új eszközökkel ezeket is csökkenteni fogják – közli a Vajdasági RTV.