2026. szeptember 24., csütörtök

Délvidék elfeledett kincseinek a nyomában

Zentán bemutatták Mák Ferenc A szűk hazának virágzó nemzete című kötetét

A Zentai Alkotóházban a Forum Könyvkiadó Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében kedden este bemutatták Mák Ferenc A szűk hazának virágzó nemzete – A szlavónországi magyarság története a nemzeti újjászületés korában: 1867–1920 című kötetét. A szerzővel Hajnal Jenő, a kötet szerkesztője és Antalovics Péter, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója beszélgetett. 
Antalovics Péter röviden bemutatta a két beszélgetőpartnerét, majd a könyvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertette. Dr. Mák Ferenc beszámolt a kutatásról és az írásról, mgr. Hajnal Jenő pedig elmondta, hogy szerkesztőként milyen volt a köteten dolgozni.
Az esemény után Mák Ferenc a sajtónak röviden elmesélte, hogy mi vezetett a könyv megírásához és rámutatott arra, hogy hosszú történetről van szó, hiszen ő a hetvenes években nőtt fel, amikor is egyetemi hallgatóként fenyítést kapott azért, mert kimondta a Délvidék szót. 
– Akkor elmondták, hogy katedra közelében a Délvidék kifejezés nem hangozhat el, és komoly büntetést kaptam érte. Így fedeztem fel magamnak a Délvidéket, amelynek története csodálatos és rendkívül gazdag. Életpályák, tájtörténet, hagyományok, néphiedelmek, népélet – minden együtt van benne. De hol is van ez a Délvidék? Számomra Orsovától Fiuméig terjed. 2020-ban jelent meg a Cicelle virágoskertjének díszei című kötetem, amely a Bánát, a Bánság és Bácska történetével foglalkozik. Ennek folytatásaként most jelent meg a szlavóniai magyarság történetét bemutató kötet. Nagyon örülök annak is, hogy egy korábbi könyvötletem, amelynek előkészítése már folyamatban van, szintén meg fog valósulni. Azt hiszem, Orsovától Fiuméig a Délvidéket tájanként és fejezetenként, személyekre lebontva, a sajtótermékek, iskolák, művelődési egyesületek, intézmények, társadalmi mozgalmak és történelmi hagyományok szempontjait is figyelembe véve, összesen mintegy kétezer oldalban dolgoztam fel – mondta a szerző.

Mák Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy különös csodálattal adózik a török hódoltság utáni korszaknak, amikor egész Magyarország újjáépült. Mint mondta ezt követte a felvilágosodás kora, majd a forradalom és az azt követő évek, amelyek tragédiákat hoztak. 
– Az 1867-es kiegyezés azonban a vidék számára is meghozta a polgári felvirágzást. Napról napra születtek új dolgok. Új intézmények, új életpályák, új iskolák jöttek létre, és új sajtótermékek jelentek meg. Csodálatos a Délvidék kiegyezés utáni ötven évének a története, ugyanakkor ebben a történetben ott van a tragédia és a Trianon utáni összeomlás is. Fontos elmondani, hogy mit veszítettünk el a gyönyörű, polgári felvirágzás során megteremtett értékekből. Trianon után mi veszett el ezekből az értékekből, és a korszak jeles, kiváló szellemi alkotói végül mit tudtak megőrizni, illetve mit hagytak ránk? Ezt a történelmi folyamatot szeretném valamikor bemutatni. A kutatás során az Országos Széchényi Könyvtár anyagát tanulmányoztam nagyon alaposan. A sajtóból körülbelül kétszáz évfolyamot olvastam végig. Ezt a kétszáz évfolyamot úgy dolgoztam fel, hogy minden év minden egyes számát átlapoztam, kijegyzeteltem. Ezt az anyagot egy későbbi munkámban is szeretném felhasználni, de már a társadalomtörténelmi monográfiáim elkészítése során is sokat merítettem belőle.
A sajtó azonban csak az egyik, számomra nagyon fontos forrás. A másik rendkívül értékes forráscsoportot a ma már szinte elfeledett korabeli iskolai évkönyvek képezik. A polgári világban az iskoláknak annak idején minden év végén kötelező volt évkönyvet kiadniuk. Ezekben részletesen dokumentálták az adott tanév történetét, egészen az osztályzatokig, vagyis azt is, hogy melyik diák milyen eredményt ért el. Az évkönyvekben azonban ennél sokkal több minden szerepelt. Megtalálhatók bennük a tanárok életrajzai, pályájuk fontosabb állomásai, valamint a hivatalos közleményeket követően egy tudományos rész is, amelyben a tanárok saját tudományos munkái, tanulmányai jelentek meg. Olyan kiváló tanulmányok kallódnak valahol ezekben az iskolai évkönyvekben, amelyek páratlan és ma is maradandó értéket képviselnek. Rengeteget elárulnak arról a korról, amelyben születtek.
Például valaki megírta a Fehértemplom környéki babonák történetét és világát, ráadásul olyan részletességgel, hogy külön bemutatta, milyen különbségek voltak a német, a román, a magyar és a szerb nemzetiség babonái és hiedelemvilága között. Ez olyan páratlan értékű munka, amely még ma is megállná a helyét a tudományos életben, és mindezt már az 1880-as években elkészítették – mondta Mák Ferenc.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Mák Ferenc a szlavóniai magyarság történetének bemutatása mellett a kiegyezés utáni Délvidék gazdag örökségét is feltárta/fotó: Gergely Árpád