Inđijában holttestet találtak, feltehetően a senjaki étteremben történt lövöldözés áldozatára bukkantak, írja a Szerbiai RTV.
Egy, Inđija község területén kiásott hordóban – a belgrádi illetékes ügyészség ügyészeinek, a rendőrségnek és a törvényszéki szakértőknek a jelenlétében – egy holttestet találtak, amely a feltételezések szerint a keresett A. N. lehet – közölték. A belgrádi illetékes ügyészség elrendelte a holttest boncolását a Belgrádi Igazságügyi Orvostani Intézetben, valamint DNS-vizsgálat elvégzését is.
A belgrádi felső ügyészség korábban közölte, hogy nyomozást indított 10 személy ellen, mivel megalapozott a gyanú, hogy a gyanúsítottak különböző bűncselekményeket követtek el az A. N. sérelmére elkövetett súlyos emberölés ügyével összefüggésben.
A közlemény szerint a minősített emberölés gyanújával indított eljárás részeként az ügyészség többek között 24 mobiltelefont, két laptopot, egy asztali számítógépet, három merevlemezt és 10 járművet foglalt le bizonyítékként.
Korábban őrizetbe vették Veselin Milićet, a belgrádi rendőrkapitányság vezetőjét. Az intézkedés a hatóságok szerint összefüggésben állhat azzal az üggyel is, amelyben egy eltűnt férfi felkutatása miatt folyik eljárás.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay



