Dušan Živković, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) vezérigazgatója a Reutersnek kijelentette, hogy a kedvezőtlen hidrológiai viszonyok és a villamosenergia-rendszer egy részére nehezedő nyomás ellenére a lakosságnak nincs oka aggodalomra, mert az áramellátás továbbra is stabil lesz – közölte a Szerbiai RTV.
Živković elmondta, hogy Szerbia legnagyobb vízerőműve, a Đerdap 1 a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt jelenleg átlagos napi termelésének csupán egyharmadát állítja elő. Hozzátette, hogy az EPS májusban és júniusban az erőmű üzembe helyezése óta a legalacsonyabb termelést jegyezte fel ezekben a hónapokban.
A Duna alacsony vízállása más energetikai létesítmények működését is érinti, így a kostolaci szénerőművekét, ahol a vízhiány a hűtőrendszerek működését is befolyásolja, ami a termelés csökkenéséhez vezetett.
Az EPS vezérigazgatója figyelmeztetett az előttük álló nehézségekre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még akkor is biztosítani tudják a stabil villamosenergia-ellátást, ha augusztus elején a Duna vízhozama a becslések szerint másodpercenként mintegy 1500 köbméterre, vagyis a biológiai minimumra csökken.
Nyitókép: Pixabay.com



