A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) ma arra tett javaslatot, hogy az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsának nemzeti kisebbségek köréből kikerülő tagját a politikai pártok helyett a szakma jelölje. Mint azt írták, „itt a remek lehetőség, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség bizonyítsa, nemcsak szóban, de tettekben is nyitott a párbeszédre”.
Emlékeztettek, a szerbiai parlament művelődési és tájékoztatási bizottsága június 25-én leállította az eljárást, amelynek keretében a REM azon tagját választották volna meg, akit a kisebbségek javasoltak. Ez a jelölt Bodzsoni István volt, aki több éven át irányította a Pannon RTV-t. Rámutattak arra, hogy a kilenctagú testületnek „négy független tagja van, vagyis az a jelölt, akit a nemzeti kisebbségek javasolnak, a mérleg nyelve lehet a döntéshozatal során, ezzel pedig hozzájárulhat a sajtószabadság védelméhez”. Ahhoz, hogy a REM teljes kapacitással tudjon működni, egy újabb eljárás során kell a kisebbségeket képviselő tagot megválasztani – részletezte a VMÚ.
– Javasoljuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a megfelelő jelölt kiválasztása céljából hozzon létre egy szakmai testületet, amelyben a Pannon RTV, a Magyar Szó, a Hét Nap, a Családi Kör, a Vajdasági RTV magyar szerkesztősége és az Átlátszó Vajdaság képviselői is helyet kapnak. A beérkezett javaslatokat ez a szakmai testület vitathatná meg, és javasolhatná a megfelelőnek vélt jelöltet a Magyar Nemzeti Tanácsnak – közölte a VMÚ.
– Úgy gondoljuk, ez egy olyan gesztus lenne a Magyar Nemzeti Tanács és a VMSZ részéről, amely az első lépés lehetne a közösségen belüli gátak lebontásához és a nyitott, párbeszédre kész közélet kialakítása felé.
Mint ismeretes, a REM Tanácsa nemzeti közösségi tagját az őszi nemzeti tanácsi választások lebonyolítását követően jelölhetik majd ki.
Nyitókép: A VMÚ javaslata szerint a REM Tanácsának nemzeti kisebbségek köréből kikerülő tagját a politikai pártok helyett a szakma jelölje (Fotó: Beta)



