Aleksandar Vučić kijelentette, hogy a jelenlegi hatalom eredményeiről „könyveket fognak írni”, és úgy értékelte, hogy a következő ötven évben nem valósul meg annyi fejlesztés, mint amennyi az elmúlt tíz évben történt.
Arra a felvetésre, hogy politikai ellenfelei szerint a hatalom sikerei „példátlanok, mert nem is voltak”, Vučić az autópályák és gyorsforgalmi utak építését, az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, a bruttó hazai termék növekedését, a bérek és a nyugdíjak emelkedését, valamint az új gyárak megnyitását emelte ki.
– Könyveket fognak írni Szerbiában arról, mi minden valósult meg. Jegyezzék meg: a következő ötven évben nem fogunk annyit megvalósítani, mint amennyit az elmúlt tíz évben megvalósítottunk. Aki ezt nem látja, az aligha ismeri a saját országát – mondta Vučić, miután megtekintette a regionális duális és egész életen át tartó oktatási központot.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy amikor hatalomra került, Szerbia bruttó hazai terméke 32 milliárd euró volt, míg az idei év végére megközelíti a 100 milliárd eurót. Hozzátette, hogy az átlagbér a korábbi 330 euróról 1050 euróra, a nyugdíjak pedig 204 euróról több mint 500 euróra emelkedtek.
Vučić ugyanakkor kijelentette, hogy nem elégedett mindennel, és hangsúlyozta, hogy még számos olyan terület van, ahol az államnak javítania kell a teljesítményén, valamint nagyobb figyelmet kell fordítania a polgárok problémáinak megoldására.
A sajtótájékoztatón a választásokról is beszélt. Elmondása szerint várhatóan előbb a kormány nyújtja be lemondását, ezt követően pedig kiírja a parlamenti választásokat, majd néhány nappal, legfeljebb két héttel később ő maga is lemond az államfői tisztségről. Hangsúlyozta, hogy bár jogilag lehetősége lenne arra is, hogy a parlament miniszterelnökké válassza, ezzel nem kíván élni, mert csak akkor vállalná a kormányfői tisztséget, ha arra előzőleg a polgároktól kap felhatalmazást.
Hozzátette, hogy lemondása után országszerte támogatást kér majd a polgároktól a miniszterelnöki megbízatás elnyeréséhez.
Nyitókép: Aleksandar Vučić/Facebook



