Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Alibunár községhez tartozó Vladimirovacon tartott lakossági fórumon kijelentette, hogy Szerbia akkor a legerősebb, ha egységes, ezért ismét párbeszédre szólította fel az ellenzéket. Hangsúlyozta, hogy kész bármikor tárgyalóasztalhoz ülni, akár a választások előtt, akár azok után, mert szerinte a párbeszéd az egyetlen út a társadalmi feszültségek csökkentéséhez.
Beszédében utalt a szabadkai incidensre is, amikor egy fiatal leköpött egy idősebb férfit azért, mert más politikai nézeteket vallott. Az államfő szerint az ilyen esetek azt mutatják, hogy túl sok gyűlölet halmozódott fel a társadalomban, ezért különösen fontos az egység megőrzése. Felidézte, hogy az elmúlt években több alkalommal is tárgyalásra hívta az ellenzéket – a 2023-as választások után, a belgrádi választásokat követően, valamint a tiltakozások idején is –, de állítása szerint minden alkalommal elutasították a meghívást.
Vučić bejelentette azt is, hogy augusztus 1-jétől csökken több gyógyszer ára, ami szerinte minden rendszeresen gyógyszert szedő ember számára hatalmas segítséget jelent majd. Hozzátette, hogy szeptember első felében jelentős kifizetések várhatók a nyugdíjasok, a veteránok és a szociális támogatásban részesülők számára. Egyúttal arra kérte a helyi vezetőket, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a polgárok problémáira, és legyenek többet az emberek között.
Az államfő a közlekedési fejlesztésekről is beszélt. Elmondta, hogy a Belgrád–Nagybecskerek autópálya megépítése után megkezdődhet a Belgrád–Versec gyorsforgalmi út építése, amelyet később Temesvárig hosszabbítanának meg. Közölte, hogy erről már egyeztetett Nicușor Dan román államfővel, aki nyitottságot mutatott a projekt iránt. Vučić szerint a gyorsforgalmi út és a bánáti vasútvonalak fejlesztése jelentősen javítaná a térség gazdasági lehetőségeit, új beruházásokat és munkahelyeket vonzhatna a régióba.
A közelgő választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az ellenzéknek nehéz lesz győzelmet aratnia, annak ellenére, hogy egyes közvélemény-kutatások ezt valószínűsítik. Úgy vélte, a polgárok nem támogatják azokat, akik szerinte az elmúlt időszakban az ország destabilizálására törekedtek. Vučić Aleksandar Radić katonai elemző ügyéről is beszélt. Kijelentette, hogy az ügyészségnek és az illetékes hatóságoknak kell lefolytatniuk az eljárást, ő pedig nem kíván részletesen nyilatkozni az ügyről, noha állítása szerint a biztonsági szolgálatoktól olyan információkat kapott, amelyek alapján több állítás is valótlannak bizonyult.



