2026. január 17., szombat

Szerbia helye az EU-ban van

Újabb nyilatkozat született a belgrádi metró kapcsán

Franciaország az önök oldalán áll – üzente Jean-Noël Barrot, Franciaország külügyi és európai ügyek minisztere pénteken Belgrádban, miután tárgyalásokat folytatott Marko Đurić szerb külügyminiszterrel. Barrot hangsúlyozta, országa támogatja Szerbiát abban, hogy az Európai Unió teljes körű tagjává váljon.

Jean-Noël Barrot belgrádi látogatása során elmondta, hogy érkezése két dolgot üzen: a Szerbia és Franciaország közötti barátságot, valamint a két ország gazdasága és népe közötti szoros kapcsolatot. Ugyanakkor azt szeretné megerősíteni, hogy Szerbia helye az EU-ban van, abban az erős európai közösségben, amely lehetővé teszi Franciaország és Szerbia számára is, hogy az előttük álló kihívásokkal szembenézzenek – közölte a Tanjug hírügynökség.

A francia külügyminiszter tegnap tárgyalásokat folytatott Aleksandar Vučić államfővel is. Erről a találkozóról az államfő a közösségi oldalán számolt be. Mint kiemelte, Barrot-val a két ország kapcsolatát érintő fontos kérdésekről tárgyaltak, ugyanakkor érintették Szerbia eurointegrációs útját is. E találkozón kerül sor ugyanakkor a belgrádi metró megépítésével kapcsolatos közös nyilatkozat, illetve a Belgrád szennyvízelvezető kollektorának kiépítésére vonatkozó szándéknyilatkozat aláírására is Siniša Mali pénzügyminiszter, Aleksandra Sofronijević építési, közlekedési, infrastruktúrával megbízott miniszter és Jean-Noël Barrot között.

– Beszélgettünk a metró kiépítéséről, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekről, ha megvásároljuk a szuperkomputereket, ahogy az atomerőművek terén folytatott együttműködésről és a fegyveriparról is. Egyik témánk volt a belgrádi szennyvízelvezetésre vonatkozó projektum is – írta közösségi oldalán Vučić.

Az államfő megállapította, hogy beszélgetésük során biztosította tárgyalópartnerét arról, hogy Szerbia független és felelősségteljes politikát folytat, a saját állami és nemzeti érdekei szerint. Kifejezte ugyanakkor szándékát Szerbia és Franciaország kapcsolatának erősítésében, hiszen mint megállapította: Franciaország az egyik legfontosabb partnerország Szerbia számára.

– Hangsúlyoztam, hogy országunk a párbeszéd és a béke mellett kötelezte el magát, ugyanakkor támogatja Franciaországot és az Európai Uniót a stabilitás, a biztonság és a fejlődés elérésében – közölte a szerb államfő.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay