A köztársasági képviselőház előtt már hónapok óta álló sátortáborban tegnap lövöldözés történt, és az egyik sátorban felcsaptak a lángok. A rendőrség gyors beavatkozásának köszönhetően a meglőtt személyt kórházba szállították, az elkövetőt pedig előállították. A tűzoltók is hamar megérkeztek a helyszínre. Mindeközben a parlamentben a napirenden szereplő törvényekről szavaztak a képviselők, mintha mi sem történt volna. Aleksandar Vučić államfő rendkívüli sajtótájékoztatóján megnevezte az elkövetőt és a sérültet is, majd térfigyelő kamerával készült videófelvételen szemléltette a lövés és sérülés eseményeit, és bemutatta a rendőrség felvételét is, amelyben az elkövető arról számol be, hogy miért és hogyan követte el a tettét.
A parlament tegnap szavazott arról a 48 törvényről, amelyek megvitatását még október 7-én kezdte meg. A szavazás során a teremben levő ellenzéki képviselők figyelmeztették az elnöklő Marina Raguš képviselőt, hogy az épület előtt lövöldözés hallatszott és ég a képviselőház előtti többsávos úton felállított sátortábor. Az elnöklő azonban reagált a figyelmeztetésre és mintha nem hallotta volna az ellenzéki képviselők méltatlankodását, folytatta az ülést. Az ellenzék kivonult a teremből és hamarosan a közösségi hálókon több felvétel is megjelent az utcai eseményekről. Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Pártja képviselője jelentette meg azt a felvételt, amelyet későbbi televíziós nyilatkozata szerint a párt asszisztensei készítettek arról, ahogy a lövöldözés után a rendőrség rögtön üldözőbe vesz valakit, akit kisvártatva elő is állít. A felvételen látszik az is, hogy a letartóztatás előtt felcsapnak a lángok a sátrak között.
Marinika Tepić volt az első képviselő, aki arra szólította fel az elnöklőt, hogy szakítsa meg az ülést, éppen a lövések és a tűz miatt. Mint mondta, ezt azért tette, mert ilyen esetben felmerült annak lehetősége, hogy a képviselők is és az utcán tartózkodók is veszélyben lehetnek.
Ezt követően Aleksandar Vučić államfő terrorcselekménynek nevezte a történéseket.
Mindeközben a tűzoltók hét járművel oltották a tüzet. Később munkagépekkel távolították el az útról az égett sátor maradványait.

Fotó: Beta
A GOLYÓ MEGSÉRTETTE AZ AORTÁT
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter az eset kapcsán nyilatkozott is, ugyanis egy férfit lőtt sebbel szállítottak be a Szerbiai Klinikai Központba. Elmondta, hogy súlyos a sérülése, ugyanis lágyéktájon érte a golyó, megsérült a verőere, és a golyót is el kellett távolítani a testéből.
– A férfi többször lőtt, és mivel nem volt elégedett azzal, hány személyt lőtt le, fel akarta az ottlévőket gyújtani és tüzet okozott – mondta Lončar, majd közölte, hogy a sérülés súlyos és csak a műtét után lehet tudni, mennyire sikerült stabilizálni az illető állapotát. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tűzben senki sem sérült meg.
A miniszter elmondása szerint a sérült nem ismerte az elkövetőt, egy olyan ember lövöldözött a sátortáborban, akinek az nem tetszett, nem értett egyet azokkal a nézetekkel, amiket a táborban levők képviseltek, és ilyen módon próbált annak véget vetni. Szavai szerint az egész országot sokként érte az eset.
AZ ELKÖVETŐT ZAVARTA A SÁTORTÁBOR
Aleksandar Vučić államfő rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az eset kapcsán. Név szerint említette az elkövetőt és az áldozatot is. Elmondta, az 1955-ös születésű V. A. 1993 óta rendelkezik fegyverhasználati engedéllyel. Volt még egy fegyvere, amit 2018-ban átadott a hatóságoknak, 2009 óta nyugdíjas. Felsorolta azt is, hogy a férfi hol dolgozott nyugdíjaztatása előtt, majd elmondta, hogy 1993-tól az állambiztonságnál is dolgozott. A férfi a Banovo brdo városrészen él.
Az akit meglőtt, mint kiderült M. B., két gyermek édesapja, aki azért volt a táborban, mert így akarta támogatni a lányát, aki blokádok miatt nem tudta elvégezni az egyetemet.
Vučić szerint várható volt, hogy ez megtörténik, mint mondta, azokkal a hallgatókkal szembeni gyűlölet váltotta ki a gyanúsított tettét, akik tanulni szeretnének, illetve egy sátortábor zavarta őt, amely csupán egy helyet foglal el, miközben a blokádolók naponta több helyszínen blokkolják a forgalmat. Muszáj megállítani azt a gyűlöletet, ami egyes politikusoktól és médiumoktól jön! – fogalmazott az államfő.
Kitért arra is, hogy a blokádok és tüntetések során 812-szer támadtak a Szerb Haladó Párt helyiségeire, 12 helyiséget tejesen megrongáltak. Szerinte többen úgy érzik, nem lehet másként gondolkodni, ezért is zavarja őket a Ćacilend (a parlament előtti sátortábor), és egy így gondolkodó fogja a fegyverét és használja is.
Többször is bemutatta azt a videófelvételt, amin látszik, hogy egy férfi, állítólag benzineskannával a kezében megközelíti, majd belép az egyik sátorba. Ezt követően egy másik sátorból kilépő férfit találat ér és ő a földre rogy.
– Azért mondtam korábban, hogy terrorcselekedet, mert lőfegyvert használtak politikai indíttatásból, veszélyeztetve a közbiztonságot – emelte ki az államfő.
Az elkövető rendőröknek adott vallomását is többször lejátszották. Ezen a felvételen látszik a férfi arca, aki elmondja, hogy benzineskannával akarta felgyújtani a sátortábort, mert zavarta, hogy ott áll. Szerinte nem állhat ilyen a város központjában. Fegyverét pedig azért vitte magával és azért lövöldözött, mert azt akarta, hogy a rendőrség végezzen vele.
Az államfő szerint látszott, hogy tapasztalt személyről van szó, ugyanis a fegyverét a tűzbe dobta, majd amikor a rendőrség körbevette őt, felemelt kezekkel mindjárt megadta magát.
A rendőrség – mint mondta az államfő – az esetet átadta az illetékes ügyészségnek. Különösnek nevezte, hogy többen tudták, melyik objektumot, és mikor kell felvételezni, utalva arra, hogy az eset kapcsán több mindent fel kell majd tárniuk az illetékes szerveknek.
Vučić felhívta a polgárok figyelmét, mivel a következő napokban nagyobb tömegek gyülekezésével lehet számolni, senki ne önbíráskodjon. Senki ne tegyen semmit, már így is csoda, hogy nem voltak áldozatai a tüntetéseknek. A bűncselekményt senkinek sem fogjuk megbocsátani – szögezte le.
A Felsőbb Ügyészség által kiadott közlemény szerint az esetet gyilkossági kísérletnek minősítették és 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték az elkövetőt.

Fotó: Beta
EGY TÁBOR, AMELY SZEMET SZÚR
Az Európai Parlament is reagált a történtekre, ugyanis az elnökség előtti Pionir parkban, majd annak folytatásában, a parlament épülete előtti többsávos úton kialakított sátortábort törvénytelennek nevezte, ahol az EP-képviselők szerint a hatalmi párt tüntetésellenes tevékenységeire bűnözőket alkalmaz.
Aleksandar Vučić megjegyezte, hogy az EP-képviselőket éppen ez az egy sátortábor zavarja, miközben a hónapok óta tartó, az ország több pontját lebénító tüntetésekre nem reagálnak. Megemlítette, hogy a hangágyú használatát is elítéli az EP, miközben a belügyi szervek március 15-én nem használtak hangágyút. Kijelentette, ha be tudják bizonyítani, hogy mégis, ő másnap már nem lesz államfő.
Újságírói kérdésre, miszerint a tegnapi történés után eltávolítják-e a sátortábort, konkrétan nem válaszolt, viszont szemtelenségnek nevezte azt, hogy egyesek elvárják, hogy a békés tüntetők bontsanak sátrat.
Egyébként az ellenzéki képviselők is követelik, hogy számolják fel a sátortábort, mint megfogalmazták, a sátrak fegyverraktárak is egyben. Az ellenzéki képviselők ugyanakkor az SZHP-t hibáztatják a gyűlölet felébredéséért.
A köztársasági képviselőház megszavazott minden napirenden szereplő törvényt, így többek között az ingatlanok bejegyeztetésének feltételeiről szóló törvényt is, a kataszterrel foglalkozó törvény módosítását, amelyek a be nem jegyzett épületek legalizációját könnyíti meg. Ezek várhatóan 8 nappal a Hivatalos Közlönyben való megjelenésük után lépnek hatályba. Elfogadták a vetőmagokkal és ültetési anyagokkal foglalkozó törvényt, illetve elfogadtak több hitelszerződést, valamint ratifikáltak több államközi megállapodást is, köztük azt a Szerbia és Magyarország közötti megállapodást is, amely a jogsegélyszolgálatra vonatkozik. |

Nyitókép: Beta