2024. október 3., csütörtök

Újvidéktől Szabadkáig egy óra alatt

Hétfőn megkezdődik a gyorsvasút Újvidék és Szabadka közötti szakaszának tesztelése

Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter a mai napon bejelentette, hogy szeptember 23-án megkezdődik a gyorsvasút Újvidék és Szabadka közötti szakaszának tesztelése, amelyet november 25-én helyeznek forgalomba.

Vesić elmondta, a tesztelés október 10-ig tart, ezután pedig megkezdődik a vonatok próbaüzembe való bevezetése.

Kijelentette, hogy a vonalon az első vonat hajnali 5-kor, az utolsó pedig 23 órakor indul majd.

Kétféle vonat fog majd közlekedni: olyanok, amelyek csak néhány állomáson állnak meg – Belgrádban, Újvidéken, Verbászon, Topolyán és Szabadkán, míg a másik vonat 12 állomáson áll majd meg.

Belgrádból Szabadkáig az út egy óra 10 percet fog igénybe venni, a jegy ára pedig alacsonyabb lesz, mint a buszjegyé.

Vesić hozzátette, hogy a gyorsvasút Magyarországon áthaladó, a szerb határtól Budapestig tartó, 160 kilométeres szakaszának 2026 végére kell elkészülnie. Ekkor két óra 45 perces lesz az út Belgrádtól Budapestig.

Kiemelte, hogy a Szerbián áthaladó gyorsvasút minden európai szertifikátummal rendelkezik, függetlenül attól, hogy kínai cég építi.

Nyitókép: Fotó: Beta