2024. október 10., csütörtök

Vučević: Folytatódik a szerb nép elnyomása

Miloš Vučević miniszterelnök kedden reggel közölte, legújabb információi szerint Kosovska Mitrovica északi részén három szerb nemzetiségű fiatal férfit tartóztattak le, később egy negyediket, aki telefonjával rögzítette az eseményeket. „Három szerb fiatalembert vertek meg, kirángatták őket egy épületből és megverték. Letartóztatták azt a negyedik személyt is, aki telefonjával rögzítette ezt az elnyomást és támadást a szerb fiatalok ellen” – mondta Vučević a TV Prvának.

Vučević elmondta, hogy az egyik fiatalembert valószínűleg azért vették őrizetbe, mert állítólag sikerült őt beazonosítani egy tavalyi, zvečani szerb tiltakozás kapcsán. „A kérdés az, hogy hová vezet az inkvizíciós vizsgálat, de sajnos továbbra is mindennap fennáll a szerbekre nehezedő nyomás ” – mutatott rá Vucević.

Vučević kijelentette, hogy a keddi találkozó Aleksandar Vučić szerb államfő és Miroslav Lajčák, az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízott között egyben a következő dialógus, vagyis a Szerbia és koszovó közt zajló brüsszeli párbeszéd következő fordulójának előkészítése. Szerinte a párbeszéd fenntartása nem értelem, hanem felelősség kérdése. Szavai szerint Albin Kurti koszovói miniszterelnöknek vélhetően valamilyen reakcióra, válságra, konfliktusra van szüksége, hogy Szerbiát is belerángathassa abba.

Miloš Vučević kormányfő elmondta, hogy Aleksandar Vučić elnök Ljubovijában rendkívül fontos párbeszédet folytatott a polgárokkal a litiumról. Itt hangzott el az is, hogy az ellenzék egy része bejelentette, hivatalosan is magára vállalja a bányászat ellen irányuló tiltakozásokat. Mindez azt bizonyítja, hogy az ellenzéki pártok mindent kihasználnak a politikai előnyök megszerzése érdekében, így a Litium ügyét is. Mint mondta, ez várható volt, erről a kormány már korábban is beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Rio Tintót a Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt hozta be az országba akkor, amikor ezek a pártok és koalíciós partnereik hatalmon voltak.

Nyitókép: Miloš Vučević