2024. október 15., kedd
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Erős érdekképviselet, stabil közösség

A magyar képviselők jelenléte garantálja Újvidéken a fontos ügyek intézését – A VMSZ célja városi pozícióinak megőrzése

A CIKKHEZ GALÉRIA KAPCSOLÓDIK.

Az újvidéki magyarság szempontjából az egyik legfontosabb, a város határain túl is kisugárzó kezdeményezés megvalósulásának lehetünk a szemtanúi a Magyar Szó épületében, jelentette ki tegnapi látogatása során dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség vasárnapi helyhatósági választások előtti kampányállomásainak egyike tegnap ugyanis éppen Újvidék volt, ahol elsőként a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházát keresték fel a szervezet tisztségviselői, az újvidéki lista jelöltjei. Dr. Pásztor Bálint pártelnök, a köztársasági parlamenti frakció vezetője mellett Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kiss Gyula újvidéki listavezető, Deli Andor vajdasági fideszes európai parlamenti képviselő, Kovács Elvira, a köztársasági parlament alelnöke, Ótott Róbert tartományi oktatási, jogalkotási, nemzeti közösségi titkár és a szervezet más tisztségviselői is jelen voltak.

A politikusok megtekintették a Magyar Szó székházában folyó építési munkálatokat, Erdődi Edvina igazgató kalauzolta a vendégeket, bemutatva az építkezés menetét, a tervek megvalósításának folyamatát. Mint ismeretes, lapunk újvidéki székházában hónapokon belül a közösség számára lényeges tartalmak válnak elérhetővé, iskoláskor előtti intézmény, sajtó- és nyomdamúzeum, irodalmi kávéház, konferenciaterem épül. A tervek, időközben, a felmerülő igényeknek megfelelően, bővültek az óvoda esetében, egy Dél-Bácskában hiánypótlónak számító, logopédust, gyógypedagógust, pszichológust is foglalkoztató szakszolgálati központot, továbbá egy, a gyermekek képességeinek, például a tapintásnak, mozgásnak a fejlesztésére szolgáló szenzoros szobát is létrehoznának, melyet azok is igénybe vehetnének, akik nem a Vackor Magyar Szó székházában kihelyezett tagozataként működő intézményének az óvodásai.

(Fotografija Andraša Otoša)

Az Európa Kollégium épületénél leleplezték Pázmány Péter mellszobrát (Fotó: Ótos András)

AZ ÚJVIDÉKI MAGYARSÁG ÚJ KÖZPONTJA

Lapunknak adott nyilatkozatában Pásztor Bálint rámutatott arra, hogy a magyarság számára fontos beruházás kivitelezési szerződését januárban írták alá a közbeszerzési folyamat lezárását követően, s örömmel nyugtázta: azt tapasztalhatták a helyszínt bejárók, hogy máris van mit látni, jól halad a munka, miután márciusban elindult a projektumnak ez a legkézzelfoghatóbb kivitelezési, építési szakasza is.

– A márciusi munkakezdést követően ma megállapíthattuk, hogy máris kezd körvonalazódni, mi hogyan fest majd a munkálatok befejezését követően, milyen lesz ez az újjávarázsolt épület, annak új termei. A Vackor kihelyezett tagozatának felépítésén túl létrejön majd itt egy szakszolgálati központ is, ahogyan arról ma információt kaptunk, amit szintén nagy örömmel fogadtunk – fogalmazott a Magyar Szónak Pásztor Bálint, s hozzátette, hogy kiemelkedő eredmény lesz, amikor megvalósulnak olyan elképzelések is, mint amilyen a szenzoros szoba, ami másutt nem található a városban.

A határidővel kapcsolatban aláhúzta, szeptemberben indulnia kellene a bölcsődei csoportnak, remélni tudja, hogy a kivitelező tartani tudja majd a vállalt teljesítési időszakot a projektum elkészültekor. Az összes tartalom megvalósulásával, a konferenciateremnek, múzeumnak, kávéháznak a megépülésével egy jelentős új központot kap az újvidéki magyarság, mutatott rá.

(Fotografija Andraša Otoša)

A telepi Petőfiben kötetlen hangvételű közösségi összejövetelt tartottak (Fotó: Ótos András)

AZ ELMÚLT ÉVEK BIZONYÍTÉKA

A kampány részleteire és a helyhatósági választási megmérettetésre kitérve Pásztor Bálint közölte, az újvidéki versenynek az a tétje, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség meg tudja őrizni a pozícióit, hatni tudjon a továbbiakban is a döntéshozási folyamatokra. Úgy fogalmazott, lényeges, hogy az újvidéki és a környékbeli magyarságnak legyenek képviselői, mert a mögöttünk álló évek azt bizonyították, hogy ennek igenis megvan a konkrét hozadéka, akár az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központnak a felújítására vagy az Európa Kollégiumnak a működésére, akár tiszakálmánfalvi, esetleg pirosi beruházásokra gondolunk. A magyar utcanévtáblák kihelyezése sem történt volna meg magyar érdekképviselet nélkül, hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

– Erős magyar érdekképviselet kell itt, a nagyvárosban is. A magyar vonatkozású kezdeményezések megvalósítása, mint amilyen az utcanévtáblák kérdése, ennek hiányában lehetetlen – fogalmazott lapunknak nyilatkozva.

LEGYŐZNI A KÖZÖNYT

Arra a kérdésre, hogy mi bizonyult a kampány során a legnagyobb kihívásnak, a pártelnök egyértelmű válaszában közölte: a közöny.

– Sokan fogalmaznak sajnos úgy, hogy „nem az én szavazatom számít”, vagy „nem az én voksomon múlik” a választásnak a végkimenetele. Pedig, ezzel ellenkezőleg, nagyon is múlik minden egyes szavazaton. Újvidék éppen egy olyan közösség – de említhetnék más olyan nagyobb központoknak számító településeket is, mint amilyen Nagybecskerek vagy Zombor –, ahol aránylag kevés magyar él, s az ilyen központokban bizony mindenkinek a szavazatára nagyon nagy szükség van ahhoz, hogy a magyar érdekképviselet szavatolt legyen a következő években is – húzta alá Pásztor Bálint az újvidéki kampánykörútja során.

SZOBORAVATÁS ÉS KÖZÖSSÉGI TALÁLKOZÓ

Az Európa Kollégiumba látogattak a Magyar Szóban eltöltött időt követően a VMSZ tisztségviselői, ahol felavatták Pázmány Péter mellszobrát, az egyetemi hallgatók pedig alkalmi műsorral köszöntötték a vendégeket. Snejder Sára Ildikó, a kollégium vezetője fogadta a küldöttséget.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban közösségi találkozót szerveztek a VMSZ politikusaival. Vicsek Annamáriától, a párt újvidéki szervezetének elnökétől, európai parlamenti képviselőjelölttől, de Juhász Bálinttól, a vajdasági parlament elnökétől is kérdezhettek az érdeklődők a kampány ezen állomásán.

Nyitókép: Jó ütemben haladnak a kiköltözött nyomdarészleg helyén végzett építési munkálatok: Pásztor Bálint és a VMSZ politikusai a Magyar Szó munkatársaival járták be a helyszínt (Fotó: Ótos András)