A szabadságnak nincs és nem is lehet ára

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök több mint 100 arra érdemes személynek, köztük számos diplomatának, akadémikusnak, orvosnak, sportolónak, színésznek, zenésznek adott át kitüntetéseket csütörtökön este Szerbia államisága napja alkalmából. A kitüntetettek között van Borge Brende, Norvégia volt diplomáciai vezetője és a Világgazdasági Fórum elnöke, Csen Bo, Kína volt belgrádi nagykövete, Vlagyimir Tolsztoj, az orosz elnök kulturális tanácsadója, Marko Kovač, volt montenegrói igazságügy-miniszter, Nikola Pejaković színész és rendező, Dejan Milojević posztumusz kosárlabdaedző. Állami elismerést vehetett át három vajdasági magyar is: Vitkayné Kovács Vera operaénekes és egyetemi tanár, Bálint Béla akadémikus, a belgrádi Katonai Akadémia Transzfuziológiai és Hematológiai Intézetének szakorvosa, valamint Ostrogonac Robert szabadkai mozdonyvezető. Kitüntetésben részesül Rusz Harry Alex, Magyarország Európa Tanácshoz akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának elnöke is.

Aleksandar Vučić államfő a kitüntetések kiosztásának ünnepségén rámutatott, hogy vallási, politikai, kulturális és történelmi szempontból is fontos az államiság napja Szerbia számára. Mint mondta, a szerbek mindig megemlékeznek azokról az ősökről, akiknek sokat köszönhet az ország, akik harcoltak a szerbek szabadságáért. Hangsúlyozta, ma is fontos, hogy Szerbia bölcs politikát folytasson, de nem minden áron. A szabadságnak ugyanis nincs és nem is szabad hogy ára legyen. Az államelnök hozzátette, olyan személyeknek ítélik oda a kitüntetést, akik példát mutatnak munkájukkal, akik Szerbia értékei előtt tisztelegnek, és ezáltal az ősök emlékét viszik tovább.

A kitüntetések átadásán beszédet mondott Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke is, aki ez alkalommal rámutatott, az államiság napjának lényege rávilágítani arra is, hogy a céltudatos, a közösséget maguk elé helyező személyek nagy dolgokra képesek.

Miloš Vučević védelmi miniszter az államiság napja alkalmából, Orašacon megtartott ünnepségen rámutatott arra, hogy az emberi jellemet, a jelenét és a jövőjét a múlt határozza meg, az ad útirányt, amelyen folytathatjuk utunkat. Szavai szerint az, ami hajt minket előre, az a hit. A magunkba és a származásunkba, a testvérünkbe, a szüleinkbe, Istenbe és a népbe vetett hit.

Elképzelhetetlen, hogy egy éhező, egy eltiport, legyőzött ember fel tud állni. A szerb nép felmenői éppen ezt tették meg. Becsületre méltó a nép ereje, áldozata, amellyel megteremtették Szerbiát, a semmiből.

Ivica Dačić külügyminiszter is arra hívta fel a figyelmet, hogy még 220 évvel ezelőtt éppen Orašacon a nép célt tűzött ki maga elé, mégpedig a szabadságért való küzdelmet.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke hangsúlyozta, hisz abban, hogy a szerbség egysége és rendületlensége, megsemmisíthetetlen, bárhol is legyen.

Az államiság napja alkalmából csütörtökön délután Belgrádban, a Kalemegdánról fehér galambokat engedtek el, a béke jelképeként.

Nem felejtkeztek meg áldozatos munkámról

– Nyugdíjasként rá se gondoltam, hogy lehet még ilyenkor is elismerést kapni. Nagyon meglepődtem és nagyon megörültem, meghatódtam, hogy vannak még olyan emberek, akik értékelni tudják a munkásságomat, amit jó pár évtizedig végeztem, szeretettel és odaadással – nyilatkozta lapunknak Vitkayné Kovács Vera, aki a Karađorđe-csillag első fokozatát vehette át az államfőtől. Folytatta: – Gyönyörű élmény ez, csak hárman kaptuk meg a Karađorđe-csillagot. Valóban nagyon megörültem neki. Soha életemben nem tartottam számon, hogy mennyi időt igényel és mennyi lemondással jár a munkám. A művészet megköveteli a tökélyt. Felkészületlenül soha nem lehetett színpadra lépni. Ha valaki a tökéletességre törekszik, akkor annak sikere kell hogy legyen. Ez pedig sok fáradságba kerül és lemondással jár. Nem jártam soha kávéházba, számomra csak a színház létezett. Szerencsém volt, hogy a férjem mindenben támogatott. Csodálatos férjem és gyerekeim vannak. Mindig mindent száz százalékon csinálhattam, és soha nem is mondtam le egy fellépést sem, még amikor beteg voltam, akkor sem. Az egész életem felkészülésből és tanulásból állt. Most nyugdíjban vagyok és élvezem azt, amit elértem  – mondta a művésznő.

Beszélgetésünk során elmondta azt is, hogy nyugdíjba vonulása után is, még nagyon sokáig énekelt, egyedül a járvány alatti betegsége során hozta meg a döntést, hogy befejezi. A tanári küldetéséről azonban nem mondott le ma sem.

– Többé már nincs gyakorlás. Korábban minden fellépés előtt gyakorolni kellett. Ha egy-két napig nem gyakoroltam, a harmadik nap már megéreztem, negyedik nap már a férjem is észrevette és ötödik nap már a közönség is érezhette volna. Az éneklésben is állandó gyakorlásra van szükség, ahogy a sportolóknál is, az izmot, úgy a hangszálakat is erőnlétben kell tartani. Az agyat is úgyszintén, mert rengeteget kell fejből énekelni. Harminc opera szövegét és énekét tartottam fejben szerb nyelven, de olaszul is. Ismerni kellett a partner szövegét is időközben… rengeteg memóriamunka is áll a fellépés mögött – tudtuk meg. Szerényen elmondta, hogy ő nem sajnálta, hogy az éneklés lemondással és áldozatokkal jár, hiszen gyermekkori álma vált valóra, azt csinálta, amit szeret.

– Sok gátlásom volt az életben, de megtanultam a harcot, önbizalommal és akarattal végeztem a munkám, de ezt nem lehetett volna, ha nincs tehetségem hozzá. A tehetség mellett ugyanakkor nagyon fontos a munka és a rendületlen lemondás. A zene volt az életem – mondta.

Hozzátette, sok vendégszereplésének köszönhetően bejárta szinte az egész világot és elégedett az elért eredményekkel. Nagyon büszke arra, hogy Maria Callashoz hasonlították, elismerték az éneklését és a technikáját.