2024. október 9., szerda

A VMSZ-szel biztos tárgyalnak

Miloš Vučević: Az SZHP kész a kormányalakításra

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SZHP) elnöke hétfőn bejelentette, hogy az Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg lista hamarosan az államfőtől kér megbízást a kormányalakításra. Szavai szerint, miután a választásokon a polgárok ennek a listának nyújtották a legnagyobb támogatást, így egyértelműen megszerezték a többséget, a kormányalakítás kérdése senkiben nem válthat ki kétséget.

Mint az SZHP elnöke a Pink televízió hétfő reggeli műsorában tett vendégszereplése során kiemelte, a választási eredmények szerint listájuk 129, de lehet, hogy 130 mandátumot is szerzett a 250 képviselői helyből. Ettől függetlenül felveszik a kapcsolatot a hagyományos koalíciós partnereikkel.

Ami biztos, tárgyalásokat folytatnak majd a Vajdasági Magyar Szövetséggel és a bosnyák párttal, köztársasági és tartományi szinten is. Hozzátette, nem kizárt az együttműködés a Szerbiai Szocialista Párttal és még néhány kisebb párttal, amelyek hasonló értékek szerint politizálnak.

Vučević elmondta, miután a Köztársasági Választási Bizottság kihirdeti a választások végleges eredményét és nem érkezik több panasz, megkezdődik a 30 napos visszaszámlálás, és ez alatt az idő alatt meg kell alakulnia a köztársasági képviselőháznak. A parlament megalakulásának napjától pedig 90 nap áll a rendelkezésre, hogy megalakuljon a kormány. Szerinte az ellenzéki képviselők is felveszik majd a munkát köztársasági képviselőházban.
A tiltakozásokkal és a választások megismétlésével kapcsolatban pedig azt mondta, hogy aki tiltakozik, az valószínűleg megtesz mindent azért, hogy az ortodox szilveszter se legyen gondtalan. Mint kiemelte, decemberben is káoszt teremtettek a tüntetők, s az SZHP erre számít január 13-án is. Hangsúlyozta azonban, hogy amíg a tüntetések nem erőszakosak és amíg nem irányulnak az emberek és intézmények megtámadására, a tiltakozóknak joguk van gyülekezésre és tiltakozásra.

A választási folyamatokba való külföldi beavatkozás kapcsán felvetődött kérdésekre válaszolva Vučević elmondta, egy bizonyos országról van szó, s erről a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) jelentést is készít. Vučević szerint ezzel nehéz helyzetbe került Szerbia, hiszen nem egy gyenge állam befolyásolásáról van szó.
 

Nyitókép: Fotó: Beta