2024. május 10., péntek

Belgrád elégedetlen

Petar Petković elmondása szerint Pristina utasította el a háromoldalú tárgyalást

Belgrád és Pristina a tárgyalócsoportok szintjén megtartott szerdai egyeztetése alátámasztotta, hogy Pristina nem kész a feszültségek enyhítésének útjára lépni, értékelte a Danas napilap hírösszeállítása szerint Petar Petković, a köztársasági kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója és a belgrádi tárgyalócsoport vezetője. Hozzátette, a szavak szintjén a pristinai fél konstruktív, a megállapodásokat viszont nem hajtja végre, de a háromoldalú tárgyaláson sem akart részt venni. A feszültségeket hosszú távon csakis háromoldalú tárgyalás útján lehet enyhíteni, nyomatékosította Petković, aki szerint az aktuális helyzetre való tekintettel az lenne a legfontosabb, hogy az északi községekből távozzon a koszovói rendőrség és távozzanak a polgármesterek, akiket a szerb lakosság nem támogat, így nem legitimek.

– Korábban azt ígérték, hogy az észak-koszovói községi intézményekben 25 százalékkal csökkentik a koszovói rendőrség jelenlétét, és ezáltal megteremtődik a helyhatósági választások megtartásának a lehetősége. Ez valójában nem történt meg, hiszen habár ezek a rendőrök nem állnak ott a községházák épületei előtt, az intézmények 100-200 méteres körzetében maradtak. Ezt az EU tisztségviselői is tudják. Szerbia eddig kettőt teljesített három kötelezettségéből, a harmadikat is csak azért nem, mert először Pristinának kell a megfelelő intézkedéseket foganatosítania. Amint visszavonul a koszovói rendőrség, a helyi szerbek nem tüntetnek többé. Az volt a terv, hogy a szerdai találkozón a koszovói rendőrség teljes visszavonulását vitatjuk meg – taglalta Petković, majd elmondta, hogy a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak átadott dokumentum 384 szerbellenes atrocitást vesz lajstromba.

Ivica Dačić külügyminiszter Aleksandar Vučić államelnök és Jens Stoltenberg találkozójára reagált, kifejtve, hogy utóbbi átlátja a koszovói helyzetet. Fontos, hogy a szerb elnök emlékeztette a NATO főtitkárát a KFOR kötelezettségeire, hiszen ezzel Szerbia azt szemléltette, hogy nem érdeke a helyzet eszkalálódása, véli Dačić. Hozzátette, nem Szerbia a felelős a jelenlegi körülményekért, hiszen semmi olyasmit nem tett, ami válságos helyzetet generált volna.