2024. május 8., szerda

A gyorsabb határátkelés a cél

Újvári Zsombor, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője is felszólalt pénteken a szerb parlamentben. Beszédében kiemelte, hogy a mai napon a Szerb Köztársaság Kormánya és Magyarország Kormánya között a közúti, vasúti és vízi közlekedés határellenőrzéséről szóló megállapodás módosításáról szóló törvényjavaslat is szerepel napirenden.

Emlékeztetett rá, hogy a Horgos-Röszke határátkelő az egyik legforgalmasabb határátkelő Szerbia és Magyarország között. A külföldön dolgozók és a Magyarországon tanuló diákok nap mint nap igénybe veszik a kis határátkelőhelyeket, és a mai napig nehézségeik vannak az átkeléssel. A kamionsofőröknek sem könnyű bejutni az Európai Unió területére, sokszor néhány napot kell várniuk erre.

A Szerb Köztársaság Kormánya és a Vajdasági Magyar Szövetség politikájának köszönhetően megkezdődtek az átkelők bővítése mind a személyforgalmat, mind a teherforgalmat érintően. 16 forgalmi sávról 24 sávosra történő bővítéssel 50 százalékkal nőttek a meglévő á kapacitások a Horgos-Röszke határon. A határállomáson végzett munkálatok egy része pedig a határidő előtt befejeződtek.

A határátkelőhelyek kapacitásának növelése kiemelt feladat, de ezen túlmenően a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte az olyan kis határátkelőhelyek megnyitását, mint például Rábé-Kübekháza és Királyhalom-Ásotthalom, amelyek reményeik szerint hamarosan a nap 24 órájában fognak működni.

Újvári Zsombor kitért a térség vasútfejlesztésére is. Emlékeztetett rá, eddig körülbelül nyolc órát vett igénybe a vonatút Belgrádból Budapestre, a vasútvonal teljes elkészültekor pedig legfeljebb két és fél órát vesz majd igénybe. 

Nyitókép: Screenshot (Parlament Srbija Youtube)