2024. május 10., péntek

Aleksandar Vučić: további szakértői vizsgálatra van szükség

Minden bizonnyal a jövő csütörtökig sor kerül a Nemzetbiztonsági Tanács ülésére, melynek fő témája a szervezett bűnözés elleni harc

Formális és jogi oka van annak, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács ülését a jövő hétre halasztották – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a Prva Televízió műsorában, majd hozzátette, hogy megvárják a szakértői vizsgálatok lezárását, hogy a nyilvánosság elé állhassanak a szervezett bűnözés elleni küzdelem újabb részleteivel. Kijelentette, hogy hamarosan, minden bizonnyal csütörtökig sor kerül az ülésre, és a nyilvánosságot is tájékoztatják a legújabb fejleményekről. Megelőlegezte, hogy sokkoló dolgokról van szó, meggyőződése, hogy Szerbia közvéleménye mellett a világon is megbotránkozást fog okozni mindaz, ami napvilágra kerül.

Elmondta azt is, hogy a szerbiai választásokat halogatás nélkül, jövőre tartják meg, összhangban a törvénnyel, ugyanakkor cáfolta azokat az ellenzéki állításokat, hogy azért osztanak segélyt, mert novemberben vagy decemberben ismét urnák elé szólítják a szavazókat.

A továbbiakban az elnök kitért a vámhivatali szervekben történtekre, a lehallgatására vonatkozó részletekre, a fiával és a testvérével kapcsolatos botrányok hátterére, továbbá a szerbiai átlagfizetés növekedésére, és más időszerű kérdésekre, mint amilyenek a koronavírus elleni oltás kiváló szerbiai eredményei.