2024. május 10., péntek

Vukićević: Büntetni kellene a védőoltást elutasító egészségügyi dolgozókat

Tatjana Adžić Vukićević, a batajnicai Covid-kórház igazgatója arra figyelmeztetett, hogy riasztó helyzettel szembesülnek a szóban forgó egészségügyi intézményben, mivel jelenleg 446 pácienst kezelnek, míg augusztus elején 84 volt ez a szám. Mint mondta, az elkövetkező 7-10 napban teljesen megtelik majd a kórház, ha ilyen ütemben növekszik a fertőzöttek száma.

Az igazgató aláhúzta, hogy jelenleg mintegy 60 pácienst intenzív osztályon kezelnek, és hogy az lélegeztető gépre kapcsolt betegek száma nyolcszor magasabb, mint augusztus elsején, ami további aggodalomra ad okot. A Szerbiai RTV-ben Adžić Vukićević elmondta, hogy betegeik 90 százaléka nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást.

Az igazgató ismét a vakcina felvételének szükségességét hangsúlyozta, és kiemelte, hogy ez különösen érvényes kellene, hogy legyen az egészségügyi dolgozókra. Úgy fogalmazott, hogy a szövődmények miatt elhunytak között egészségügyi dolgozók is vannak, akik nem oltatták be magukat. Érthetetlennek minősítette, hogy ha valaki a covid-rendszerben dolgozik, de nem hajlandó felvenni a védőoltást. Tatjana Adžić Vukićević szerint ezt a gyakorlatot büntetni kellene, és hozzátette, hogy a beoltottak között nem látott olyan személyt, akivel bármi rossz történt volna.