2024. május 12., vasárnap

Ingyenes előadások a fiatal vállalkozóknak

A fiatal vállalkozók számára létrehozott szakcsoport azzal a céllal jött létre, hogy növelje  fiatalok gazdasági szerepvállalását, amely várhatóan a 35 évnél fiatalabb személyeket és a kezdő vállalkozókat fogja majd össze – mondta a Szerbiai RTV műsorában Branislava Simanić, a Szerbiai Gazdasági Kamara vállalkozói részlegének igazgatója.

– A Szerbiai Gazdasági Kamarán belül létrehozott szakcsoport legfőbb célja, hogy különféle ingyenes előadásokon keresztül segítse a fiatalokat. Ami a legfontosabb, segíti őket a vállalkozásuk népszerűsítésében, emellett abban, hogy megfelelő regionális és nemzetközi kapcsolatokat építsenek ki - mondta az igazgató.

Simanić úgy véli, hogy támogatni kell a fiatalokat, mert ez a legfontosabb nekik ebben az időszakban. Így számíthatnak az állam és a kamara segítségére is.

– Idén a Fejlesztési Alap a Gazdasági Minisztériumon keresztül jelentette be először a pályázatait, amelyeket az induló és fiatal vállalkozók, valamint a női vállalkozók számára írt ki. A kamara ingyenes szolgáltatásait is igénybe vehetik a vállalkozók – mondta.

Hozzátette, hogy amihez ragaszkodni fognak, az a vállalkozások digitalizálása, mert ez hosszú távű versenyképeséget és fenntarthatóságot biztosít számukra.

A fiatal vállalkozók azt kérték a kamarától, hogy szervezzenek üzleti angol nyelvtanfolyamot, így július 15-e és szeptember 15-e között minden csütörtökön 13 órától online órákon vehetnek részt. Erre a preduzetnik@pks.rs címen jelentkezhetnek az érdeklődők.

A kamara minden segítséget igyekszik megadni a fiataloknak, illetve a mikro- és középvállalkozóknak is. Amennyiben kérdésük van, nyugodtan küldjék a fent említett e-mail címre, a kamara munkatársai pedig igyekeznek azokat 48 órán belül megválaszolni - emelte ki nyilatkozatában Simanić.